A lengyelek lezárnak egy újabb határátkelőt a belarusz teherautók elől

2023. február 20. – 18:34

Másolás

Vágólapra másolva


Lengyelország kedd estétől felfüggeszti a forgalmat a fehérorosz fuvarozók számára a Kukuryki-Kozłowicze lengyel-belarusz közúti határátkelőn. A lépést azzal indokolták, hogy Belarusz péntek óta nem engedi be az országba a lett, illetve litván határ felől érkező lengyel kamionokat. A lengyel korlátozás addig marad érvényben, amíg a belarusz hatóságok vissza nem vonják a sajátjukat.

A mostani döntés a gyakorlatban azt eredményezi, hogy két ország közötti hat közúti határátkelő közül ezentúl csak egy fog működni, mégpedig a Kukurykitól mintegy tíz kilométerre fekvő Terespol melletti, amelyet viszont eredetileg csak személygépkocsiknak és autóbuszoknak szántak. A belarusz külügyi tárca bejelentette a lengyel főkonzulátus létszámának csökkentését, valamint a lengyel határőrség összekötő tisztjének kiutasítását is.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!