Svájcból indult, most Budapest közelében járhat egy farkas

2023. február 18. – 13:03

Másolás

Vágólapra másolva

A svájci Surselva régióból indult útnak, most Budapest közelében járhat egy farkas, akit a Wolf Switzerland Group Facebook-posztja csak M237-es egyedként emleget. A farkas légvonalban több mint hétszáz kilométert tett meg közel egy év alatt, a való életben azonban sokkal többet. Ahogy a Wolf Switzerland Group által posztolt térkép is mutatja, az M237-es Bécsnél megfordult, majd több kilométer megtétele után, a Fertő tótól délebbre lépte át a magyar határt.

A farkas valószínűsíthetően 2021-ben született, és tavaly tavasszal indulhatott útnak. Teljesen természetes, hogy a fiatal hímek elhagyják a falkájukat, hogy területet keressenek, mielőtt elérnék az ivarérettséget, ami általában 22 hónapos korukban következik be. Az őshonos nagyragadozókkal foglalkozó egyesület bejegyzésében azt írja, hogy korábban is előfordult már, hogy követték egy-egy példány vándorlását, de ritkán lehet pontosan dokumentálni, hogy melyik farkas honnan indult, és hova jutott.

Az M237-es által megtett táv még nem rekord, de már most az egyik leghosszabb út, amit egy farkas valaha megtett az egyesület szerint.

A farkasok Európában védett állatnak számítanak, a tagállamok kormányai azonban különleges körülmények között engedélyezik a kilövésüket. Így tettek a GW950m néven megismert farkassal is, aki Ursula von der Leyen pónilóvával is végzett szeptemberben. Arról, hogy vajon miért olyan méltatlan a farkasok megítélése a popkultúrában, ebben a cikkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!