A brit miniszterelnök szerint itt az ideje, hogy a Nyugat fokozza Ukrajna katonai támogatását

2023. február 18. – 16:30

Másolás

Vágólapra másolva

Eljött az idő, hogy a Nyugat fokozza az Ukrajnának nyújtott támogatását – mondta Rishi Sunak brit miniszterelnök a müncheni biztonsági konferencián. Szombat délután tartott beszédében Sunak úgy fogalmazott, hogy ugyan a nyugatiak közös erőfeszítései eredményesek, de az orosz erők minden nap egyre több fájdalmat és szenvedést okoznak.

„Ezt csak az változtathatja meg, ha Ukrajna győz. Vagyis egy katonai tervre van szükség, hogy Ukrajna döntő fölényre szert téve megnyerje a háborút, és egy politikai tervre, hogy megnyerje a békét.

Eljött a pillanat, hogy fokozzuk a katonai támogatásunkat. Amikor Putyin belekezdett ebbe a háborúba, arra fogadott, hogy meginog az eltökéltségünk. De bebizonyítottuk, hogy tévedett már akkor is, és be fogjuk bizonyítani most is.”

(A posztban előzőleg azt írtuk, hogy Sunak a támogatás megduplázását kérte, a fordítási hibáért elnézést kérünk.)

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!