Soros György: Az oroszok most nyerésben vannak a Wagner-csoport fegyenceivel, de fordulhat a kocka

2023. február 17. – 12:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az éghajlatváltozás fenyegető veszélyei mellett az orosz–ukrán háború lehetséges kimeneteléről, Kína erejéről, a nyílt és a zárt társadalmak közötti ellentétről is beszélt Soros György csütörtökön, a Müncheni Biztonsági Konferencián tartott beszédében.

A Wagner-csoport elkezdett területeket szerezni

Oroszország február 24-i ukrajnai inváziója a második világháború óta az egyik leghalálosabb európai konfliktust váltotta ki, és az 1962-es kubai rakétaválság óta a legnagyobb konfrontációt Moszkva és a Nyugat között – mondta beszédében az üzletember. Soros szerint Ukrajna októberig nyerésben volt a fronton, aztán védekezésre kényszerült, miután Oroszország az iráni drónok segítségével megfosztotta a civil lakosságot az áram, a fűtés és a vízellátás lehetőségétől.

Az orosz reguláris hadsereget rosszul vezetik, Putyin ezért kockázatot vállalt, és a Wagner-csoportot vezető Jevgenyij Prigozsinhoz fordult. Az orosz elnök számítása bevált, értékelte a helyzetet Soros, a magán zsoldoshadseregnek megengedték, hogy a fegyencek közül toborozzanak katonákat, és a Wagner elkezdett területeket szerezni (rendkívül súlyos emberveszteségek árán).

Választás előtt az ukránok

Az ukrán hadsereg jelenleg csak lassítja az előrenyomulást, és naponta több mint száz kiképzett katonát veszít, amit nem engedhet meg magának. Soros szerint Ukrajna stratégiai választás előtt áll: vagy további veszteségek árán beleragad a Wagner sakkban tartásába, vagy propagandagyőzelmet arat Oroszországgal szemben, és megőrzi korlátozott erőforrásait egy ellentámadáshoz. Soros szerint az oroszok most megpróbálják bekeríteni az ukrán védőket Bahmut városában, de az ukrán hadsereg erős ellenállást tanúsít, és amint Ukrajna használni tudja a neki ígért nyugati fegyvereket, a kocka megfordul.

Soros arról is beszélt, hogy december 22-én Zelenszkij Washingtonba repült, hogy megvitassa a helyzetet Biden elnökkel. Szavai szerint itt egyetértettek abban, hogy a háborút csak úgy lehet befejezni, ha megnyerik azt. Biden azonban figyelmeztette Zelenszkijt, mondta Soros, hogy a támogatásnak vannak határai. Mindenáron el kell kerülni egy harmadik világháborút, és meg kell őrizni Európa támogatását Ukrajna számára.

A szovjet utódállamok örülnének Oroszország bukásának

Soros megemlítette, hogy Putyin államcsínyt tervez Moldovában, ami szerinte még a háború kitörésének évfordulója előtt megvalósulhat.

Ha Oroszország veszít, akkor felbomlik „az orosz birodalom”, amit Soros szerint alig várnak az egykori Szovjetunió országai, hogy megerősíthessék függetlenségüket. Oroszország így többé nem jelentene fenyegetést Európára és a világra.

Az üzletember szerint ez hatalmas megkönnyebbülést jelentene a nyitott társadalmaknak, óriási problémákat okozna viszont a zárt társadalmaknak. Ez a szituáció súlyosan ártana például Kínának Hszi Csin-ping Putyinnal való szoros kapcsolata miatt.

Kína baklövései

Soros szerint azonban Hszi Csin-ping legtöbb problémáját saját maga okozta. A gazdaságot már kormányzása kezdetén rosszul kezdte kezelni, amikor mindent elkövetett, hogy visszacsinálja Teng Hsziao-ping reformkori vívmányait. Hszi legnagyobb baklövése Soros szerint azonban a zéró-Covid-politika volt, amivel a nép nyomására felhagyott. Ennek eredménye Soros szerint az „Armageddon lett”.

„A jelenlegi helyzet a rendszerváltás vagy forradalom minden előfeltételét teljesíti. De ez csak a kezdete egy átláthatatlan folyamatnak, amelynek következményei hosszabb időn keresztül lesznek érezhetőek"” – mondta Soros. Rövid távon Hszi valószínűleg hatalmon marad, és amíg hivatalban van, Kína nem válik azzá a domináns katonai és politikai erővé, amelyet célul tűzött ki maga elé. Hszit szerencséjére külföldről nem fenyegeti veszély, mert Biden nem érdekelt a kínai rendszerváltásban, ő csak a tajvani status quo visszaállítását akarja.

Mesterséges felhőkkel az éghajlatváltozás ellen

Soros beszéde elején arról beszélt, hogy miközben két világrend harcol a globális uralomért, civilizációnkat az összeomlás veszélye fenyegeti az éghajlatváltozás feltartóztathatatlan előretörése miatt. Megemlítette, hogy 2022 júliusában Grönlandon olyan meleg volt, hogy az ottani tudósok rövid ujjú ingben és rövidnadrágban röplabdázhattak.

Mint mondta, ekkor egy fotósokból álló csapatot küldött Grönlandra, hogy gyűjtsenek vizuális bizonyítékokat a helyzetről. A grönlandi jégtakaró olvadása hét méterrel emelné meg az óceánok szintjét, ami veszélyt jelent a civilizációnk túlélésére.

Beszélt arról is, hogy felvette a kapcsolatot Sir David King klímakutatóval, aki az előző brit kormányok tudományos főtanácsadója volt. A kutatónak van egy terve az éghajlati rendszer helyreállítására, amelyet az emberi beavatkozás zavart meg. Az Északi-sarkkört korábban kiszámítható, körkörös, az óramutató járásával ellentétes irányban fújó szelek zárták el a világ többi részétől, de az ember okozta éghajlatváltozás megtörte ezt az elszigeteltséget. A körkörös szél korábban a hideg levegőt az Északi-sarkkörön belül, a meleg levegőt pedig kívül tartotta. Most a hideg levegő kiszivárog az Északi-sarkvidékről, és helyét a délről felszippantott meleg levegő veszi át. David King szerint ezt az úgynevezett albedóhatást helyre lehetne állítani azzal, ha fehér felhőket hozunk létre magasan a Föld felett, mondta Soros György.

Soros szerint az éghajlatváltozás gyorsuló üteme olyan nagyarányú migrációt fog okozni, amelyre a világ nincs felkészülve. Ezért át kell alakítanunk nemzetközi pénzügyi intézményeinket, különösen a Világbankot arra, hogy az éghajlatváltozásra összpontosítsanak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!