Életfogytiglant kapott a buffalói lövöldöző, soha nem szabadulhat a börtönből

2023. február 16. – 09:45

Másolás

Vágólapra másolva

Tényleges életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a bíróság a 19 éves Payton Gendront, aki tavaly május közepén kezdett el lövöldözni a New York állambeli Buffalo egyik szupermarketében. Összesen tizenhárom embert lőtt meg, közülük tizenegyen feketék voltak, az áldozatok közül tízen meghaltak – írja a CNN.

Gendron az ítélethirdetés előtt bocsánatot kért az áldozatok családjaitól:

„Nagyon sajnálom azt a sok fájdalmat, amit az áldozatoknak és családjaiknak el kellett szenvedniük miattam. Nagyon sajnálom, hogy elloptam a szeretteik életét. Nem tudom kifejezni, mennyire megbántam minden döntést, amely a május 14-i tetteimhez vezetett.

Szörnyű dolgot tettem azon a napon. Lelőttem és megöltem embereket, mert feketék voltak. Most visszatekintve nem tudom elhinni, hogy tényleg megtettem. Elhittem, amit az interneten olvastam, és gyűlöletből cselekedtem. Tudom, hogy nem tudom visszacsinálni, de bárcsak megtehetném, és nem akarom, hogy bárkit is én és az, amit tettem, inspiráljon.”

Gendron tavaly májusban bizonyíthatóan rasszista motivációból kezdett el lövöldözni. A férfi korábban 180 oldalas manifesztóban írta meg, hogy úgy látja, a háttérhatalmak machinációja miatt egyre csökken a fehér lakosság száma, és nem véletlenül választotta a boltot, ahol lövöldözni kezdett: a környéken leginkább feketék laknak, és még azt is kiderítette, hogy mikor a legnagyobb a forgalom. Az akkor már 18 éves fiatal élőben streamelte a lövöldözést egy GoPro kamerával, a felvétel futótűzként terjedt el a közösségi médiában.

A vádemelésben szereplő bűncselekmények alapján akár halálbüntetést is kaphatott volna. Grendson novemberben vallotta magát bűnösnek gyűlöletből elkövetett belföldi terrorcselekmény, 10 rendbeli gyilkosság, három rendbeli gyilkossági kísérlet és gyilkosság és erőszakos bűncselekmény elkövetésére irányuló lőfegyverhasználat vádjában.

A szerdai ítélethirdetésen több áldozat családtagja is felszólalt, egy ponton Grendson el is sírta magát. Az egyik áldozat nővérének a felszólalása alatt egy férfi (a nő fia) hirtelen megpróbálta rávetni magát Grendsonra, őt a rendőrök fogták le, amíg a lövöldözőt kikísérték a teremből.

A bíró végül életfogytigaling tartó börtönbüntetésre ítélte Grendsont. Az ítélethirdetés során a bíró úgy fogalmazott:

„Számodra nincs kegyelem, nincs megértés, nincs második esély. A kár, amit okoztál, túl nagy, és az emberek, akiket megbántottál, túlságosan értékesek ennek a közösségnek. Soha többé nem fogod szabad emberként látni a napvilágot”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!