11 ezer fölé emelkedett a törökországi és szíriai földrengés halálos áldozatainak száma

2023. február 8. – 11:21

11 ezer fölé emelkedett a törökországi és szíriai földrengés halálos áldozatainak száma
Családok várakoznak az épületek romjai között Kahramanmarasban, a rengés epicentrumában – Fotó: Ozan Kose / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Meghaladta a 11 ezret a Törökországban és Szíriában pusztító földrengés halálos áldozatainak száma szerdára, csak Törökországban eddig több mint 7108 halálos áldozatot és közel ötvenezer sérültet találtak – írja a CNN a hivatalos törökországi adatok alapján. Szíriában a kormány ellenőrzése alatt álló területekről 2530 halálos áldozatot jelentettek. A földrengés után több tízezer épület dőlt össze, a mentési munkálatokat nehezíti a rossz időjárás. Magyarországról összesen hat mentőcsapat utazott a helyszínre, munkájukról ebben a cikkben írtunk részleteket.

11 óra után nem sokkal a CNN azt írta, hogy a földrengés egyik epicentrumában, a dél-törökországi Kahramanmaras tartományban landolt Recep Tayyip Erdoğan török elnök, aki korábban azt mondta, hogy a 85 milliós országban 13 millió embert érintett a katasztrófa. A hatóságok szerint már több mint nyolcezer embert szabadítottak ki a romok alól, és 380 ezren mentek a helyi vezetés által kialakított menedékhelyekre vagy szállodákba.

Ahogy arról beszámoltunk, Törökország és Szíria határát hétfő hajnalban rázta meg a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés, amit aztán a déli órákban egy újabb, 7,6-os erősségű földmozgás követett. Azóta több száz kisebb rengés rázta meg a környéket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!