Az ukrán főügyészség eljárást indított az orosz Wagner zsoldossereg vezetője ellen

2023. február 3. – 15:06

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán főügyészség eljárást indított Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldoscsoport vezetője ellen – közölte az ügyészi hivatal pénteken a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

Prigozsint a Kreml kulisszái mögött Putyin szakácsa becenéven szokták emlegetni. A Wagner-csoport vezetője aktív szerepet vállalt az ukrajnai orosz invázióban, miközben többször kritizálta az orosz hadsereg vezetését. Prigozsinról ebben a portrécikkben írtunk bővebben.

Az ukrán ügyészség közleménye szerint Ukrajna területi integritásának és sérthetetlenségének megsértésével és az ország elleni háborúban való részvétellel gyanúsítják. A büntetőeljárásban az előzetes nyomozást az országos rendőrség végzi. Az orosz zsoldos csoport vezetője az ukrán főügyészség szerint közvetlenül felelős több ezer háborús bűnért. A vizsgálat eddigi állása szerint Prigozsin felhatalmazást kapott arra, hogy legénységet toborozzon, kiképezze, valamint irányítsa őket az Ukrajna területén folyó harci cselekményekben. Mindez a jelenlegi orosz rezsim teljes támogatásával történt. A főügyészség hangsúlyozta, hogy a Wagner zsoldoscsoport tagjai sem kerülik el a felelősségre vonást, még azok sem, akik külföldre menekültek.

A közlemény szerint Ukrajna „nyomozati cselekményekre vonatkozó kérelmet” küld Oslónak a múlt hónapban Norvégiában letartóztatott egykori Wagner-parancsnok ellen.

MTI, SkyNews)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!