Boris Johnson szerint, ha elvágnák a Krímet a megszállt területektől, az „game over” lenne Putyinnak

2023. február 1. – 18:17

Másolás

Vágólapra másolva

A volt brit miniszterelnök, Boris Johnson arról beszélt, hogy Putyin számára a Mariupol, a Donbasz és a Krím között húzódó dél-ukrajnai sáv visszaszerzése a háború befejezését is jelenthetné.

„Ha az ukránok vissza tudják foglalni Melitopolt, Bergyanszkot és Mariupolt, ha visszakapják ezeket a területeket, akkor Putyin számára vége a játéknak” – mondta Johnson a washingtoni Atlantic Council nevű agytröszt eseményén.

Johnson Ukrajna további támogatásának fontosságáról is beszélt, kijelentette, hogy a nyugati országoknak „nincs okuk a késedelemre”. Ezzel arra utalt, hogy egyesek bírálták Németországot, hogy lassan döntött a Leopard 2-es típusú tankok szállításáról Ukrajnának. A nyugati szövetségeseknek „meg kell adniuk az ukránoknak a háború befejezéséhez szükséges támogatást” – mondta. Szerinte nagyon rossz üzlet lenne hagyni, hogy Putyin nyerje meg ezt a háborút.

Johnson Kínára is kitért, azt mondta, hogy Hszi Csin-ping elnök közelről figyeli az ukrajnai eseményeket. „Ne feledkezzünk meg arról az üzenetről, amelyet Putyin sikere küldene Kínának. Nagyon jó oka van annak, hogy Peking úgy döntött, zöld utat ad ennek a megdöbbentő hadműveletnek: látni akarták, hogyan fog menni, mert a kínaiaknak megvannak a saját céljaik. Azt akarjuk, hogy ez megtörténjen? Abszolút és határozottan nem. Ezért kell most szembeszállnunk Putyinnal” – jelentette ki.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!