Belarusz bejelentette, hogy önállóan is képes orosz Iszkander rakétákat indítani

2023. február 1. – 14:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Belarusz már elegendő készlettel rendelkezik és február elsejétől önállóan is képes működtetni az Oroszország által szállított, nukleáris robbanófejekkel is felszerelhető, Iszkander típusú, rövid hatótávolságú, hadműveleti-harcászati rakétákat – jelentette be szerdán a minszki védelmi minisztérium. Belarusz december végén közölte, hogy a rakétarendszereket üzemeltető csapatai teljes körű kiképzésen vettek részt Oroszország és Belarusz fegyveres erőinek közös kiképzőközpontjaiban.

Egy Iszkander az Army 2022 című katonai bemutatón a moszkvai Kubinka gyakorlóbázison – Fotó: Pavel Pavlov / Anadolu Agency / AFP
Egy Iszkander az Army 2022 című katonai bemutatón a moszkvai Kubinka gyakorlóbázison – Fotó: Pavel Pavlov / Anadolu Agency / AFP

A TASZSZ orosz hírügynökség tudósítása szerint az Iszkander-M, a NATO-ban használt kódnevén SS-26 Stone, a szovjet R-11 (Scud) rakéta helyébe lépett. A fehérorosz rakéta- és tüzérségi erők eddig nem rendelkeztek 300 kilométernél nagyobb hatótávolságú csapásmérő fegyverrel, ezek a rakéták viszont akár 500 kilométeres hatótávolságú célpontok megsemmisítésére is képesek. A rakéták hatótávolsága így mélyen átnyúlik Fehéroroszország szomszédaihoz, Ukrajnához és a NATO-tag Lengyelországhoz, amelynek kapcsolatai Minszkkel igen feszültek. Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök azt mondta: Belarusz Oroszország segítségével olyan repülőgépek személyzetét képezi ki, amelyek képesek a speciális lőszerek szállítására.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!