Egész életében bűnözők elméjét próbálta megfejteni, most az övét kellene valakinek

Legfontosabb

2023. január 31. – 00:02

Egész életében bűnözők elméjét próbálta megfejteni, most az övét kellene valakinek
Az Idahói Egyetem négy diákjának megölésével vádolt Bryan Kohbergert rendőrök kísérik a Monroe megyei bíróságon, 2023. január 3-án – Fotó: Matt Rourke / Retuers

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre többet tudni Bryan Kohbergerről, az idahói négyes gyilkosság 28 éves vádlottjáról, aki a feltevések szerint általa nem ismert fiatalokat mészárolt le egy éjjel. A férfi élete megterhelő kanyarokkal van tele, kövér, bullyingolt fiúból lett vékony, agresszív zaklató, és volt heroinista is. Mindenki gyors eszű, intelligens embernek írja le, aki a megszállottja volt a kriminológiának, a pszichológiának, a bűnözők elméjének. Az továbbra is rejtély, hogy miért ölt, ha ölt. Ő ártatlannak vallja magát, és nem beszél.

„Önnel is nagyszerű volt találkozni és beszélgetni” – válaszolta a rendőrfőnök az állásinterjú után az egyik lelkes jelentkező köszönőlevelére 2022. április 12-én. Bryan Kohberger, akinek az email íródott, a négy jelölt egyike volt egy közbiztonsági kutatóasszisztensi állásra. A fiatal férfi éppen a mesterdiplomáját fejezte be a több ezer kilométerre lévő pennsylvaniai DeSales Egyetemen, és a kriminológiai PhD-jének első, őszi szemeszterére készült a Washingtoni Állami Egyetemen. Kapóra jött neki, hogy Pullmanban, ahol az új egyetemi kurzusa kezdődött, éppen munkatársat keresett a rendőrség.

Aztán ősszel – a kiszivárgott sajtóhírek szerint – ugyanez a férfi, ugyanennél a rendőrőrsnél gyakornoknak jelentkezett egy tanulmánnyal, amelyben azt írta, hogy a „vidéki hatóságoknak segítene abban, hogyan gyűjtsenek és elemezzenek technológiai adatokat”.

Az egyelőre nem világos, hogy a két jelentkezés ugyanaz volt-e, csak pontatlanok a beszámolók, vagy két külön történetről van szó. Akármelyik verzió a valós, mindenképp hátborzongató a dolog:

a rendőrségre jelentkező férfi ugyanis Kohberger, a novemberi idahói négyes késes mészárlás vádlottja.

Hogy a 28 éves férfi kriminológiát hallgatott, azt eddig is lehetett tudni (itt olvashatja részletes cikkünket a gyilkosságról és a nyomozásról), a frissen kiderült rendőrségi állásinterjú története pedig egy újabb megerősítése annak, hogy a gyanúsított megszállottja lehetett a bűnelkövetők pszichéjének, a rendőrségi munkának.

Az amerikai sajtó a rendőrségi adatok segítségével mostanra elég részletesen megrajzolta a férfi életútját. Mások mellett a New York Times és a CBS is beszélt a férfi ismerőseivel, előszedegette Kohberger régi online beírásait, illetve a NYT betekintett a nyomozás dokumentumaiba is.

Rendőrségi szalag veszi körül azt az Idaho állambeli Moscow-ban (Moszkva) lévő házat, ahol 2023. január 3-án a négy diákot meggyilkolták – Fotó: David Ryder / Getty Images / AFP
Rendőrségi szalag veszi körül azt az Idaho állambeli Moscow-ban (Moszkva) lévő házat, ahol 2023. január 3-án a négy diákot meggyilkolták – Fotó: David Ryder / Getty Images / AFP

Neurológiai betegség, érzelmi üresség

Kohberger az ismerői szerint problémamentes családban nőtt fel Pennsylvania államban, Albrightsville kisvárosban, bő 100 kilométerre New Yorktól és Philadelphiától. Az apja karbantartó volt, az anyja iskolában dolgozott. Két nővére van, egyikük családterapeuta, másikuk iskolai tanácsadó, utóbbi szerepelt a Two days back című 2011-es kis költségvetésű horrorfilmben, amelyben diákokat mészárol le egy sorozatgyilkos.

Kohbergernek ugyanakkor állandóak voltak az önértékelési és érzelmi zavarai. „Úgy érzem magam, mint egy zacskó biohús, önbecsülés nélkül”, írta 2011-ben, 16 évesen egy posztban, majd úgy folytatta, hogy „ahogy megölelem a családom, nézem az arcukat, semmit nem látok benne, olyan, mintha egy videójátékot látnék, vagy még annyit sem”.

Írt arról is, hogy „beteges, fáradt, hasznavehetetlen és hülye fickót” lát, amikor tükörbe néz, és nem érdemli meg, hogy éljen. Aztán azon siránkozik, hogy az apjával borzasztóan bánt, pedig jó embernek gondolja.

„Semmit nem élvezek. Üres vagyok, nincs véleményem, nincsenek érzelmeim, nincs semmim. Átérzitek ezt?”

Egy Tapatalk nevű online fórumon beszélgetett a sorstársaival például arról, hogy egy hóeséslátás (visual snow syndrome, VSS) nevű ritka neurológiai betegsége van, amely miatt úgy lát a beteg, mintha felrázott hógömbbe nézne bele, vagy egy rossz minőségű, „hangyás” tévéadást nézne. Mint ott írta, az érzelmi üressége és a hóeséslátása egyszerre jelentkezett 2009 szeptemberében.

Bár Kohberger a fórumon nem használta a valódi nevét, a megadott születésnapja is stimmelt és az Exarr felhasználónév is összeillik a férfi emailcímével, így rakta össze a képet a sajtó. A barátai szerint a betegsége iszonyúan idegesítette Kohbergert, teljesen tönkrement miatta a középiskola alatt, hiába próbálkozott migrén elleni gyógyszerrel, ment neurológushoz és kezdett szigorú, cukor- és keményítőmentes diétába, amelyben kenyeret egyáltalán nem fogyasztott, és gyümölcsből is csak bizonyos fajtákat evett.

Kohberger jó tanuló volt, sokat olvasott, de sok bántás érte, az osztálytársai szerint ilyenkor egyszerűen elfutott a zaklatói elől. A bűnüldözés iránti vonzalom már ekkor előkerült nála, a 2011-es középiskolai évkönyv tanúsága szerint pedig az akkor másodikos fiú álma az volt, hogy az Army Rangers, egy katonai elitosztag tagja legyen. Egy egyenruhában fekvőtámaszozó kép is készült róla az évkönyvbe.

Más ember lett

2012-re nagyjából megtanult a betegségével élni, kicsit optimistábban kezdte látni a világot. A korábban kövér fiatal lefogyott, egy fórumbejegyzése szerint a testsúlya felét leadta, majd a középiskola utolsó évében párhuzamosan egy helyi szakközépiskolában csinált kriminológiakurzusokat, amelyekkel akár rendőr is lehet valaki. Bokszolni kezdett, agresszívvá vált, és bullyingolt gyerekből bully lett, fizikailag és pszichésen is zaklatta társait, ha feldühödött.

2013-ban leérettségizett, pszichológiát kezdett tanulni a közeli Northampton Community College-ben, mellékállásban pedig a régi középiskolájában dolgozott iskolaőrként. Ekkortájt, 2013–2014 körül, heroinhasználó lett. Egy akkori haverja, Rich Pasqua volt a fő társa ebben, a ma már tiszta férfi arról is mesélt a sajtónak, hogy Kohberger, akivel rövid ideig együtt dolgoztak egy pizzériában is, azért is állandóan hívogatta őt, hogy van-e füve. Aztán egyszer csak Pasqua hívását Kohberger apja vette fel, és azt mondta, hogy „szupertitkos küldetésen” van a gyereke. Azaz – dekódolta Pasqua az üzenetet – Kohberger rehabra ment.

„Csak akkor használtam, amikor súlyos öngyilkossági hajlamom volt. Azóta sokat tanultam, nincs az az ember, aki rávenne, hogy megint csináljam”, írta Messengeren később, már 2018-ban egy másik ismerősének a drogról Kohberger. Állítása szerint ekkor már két éve tiszta volt. Ebben az évben írta meg ugyanennek az ismerősének, hogy kriminológiát akar tanulni, és erőszakos bűnözőket akar elkapni, de ő is tudja, hogy nem lesz könnyű ilyen típusú állást kapnia, így inkább tanácsadó jellegű munkában gondolkodik, hogy keresett bűnözőkkel foglalkozhasson.

Bryan Kohberger a kriminológiai PhD-jének első, őszi szemeszterére készült a Washingtoni Állami Egyetemen – Fotó: Washington State University
Bryan Kohberger a kriminológiai PhD-jének első, őszi szemeszterére készült a Washingtoni Állami Egyetemen – Fotó: Washington State University

Kohberger 2018-ban kapta meg pszichológiadiplomáját a Northampton Community College-ben, majd a szintén közeli DeSales Egyetemre ment kriminológia mesterképzésre, ahol Katherine Ramsland óráit is hallgatta. Ramsland igazságügyi pszichológus, és a The Mind of a Murderer (Egy gyilkos elméje), illetve How to Catch a Killer (Hogyan kapj el egy gyilkost) címmel jelentek meg könyvei. Kohberger még a tanulmányai alatt, tavaly a Redditen keresett olyan embereket egy állítólagos kutatáshoz, akik börtönben voltak, és akik megosztanák vele a gondolataikat, érzelmeiket és tetteiket a bűnelkövetés folyamatának első pillanatától az utolsóig. 2022-ben diplomázott, majd az addig Pennsylvania államban tanuló férfi ősszel a távoli Washington államba ment tovább a doktori képzésre.

Azt várják, hogy előbb-utóbb megnyílik

Az évfolyamtársai éles eszű, intelligens, és ezt folyton mutatni akaró, az órákon aktív embernek írják le. A novemberi gyilkosságok előtti napokban Kohberger beszállt egy élénk vitába is arról, hogy hogyan nyernek ügyeket az ügyészek a helyszínelés-tudomány, a DNS és más bizonyítékok segítségével. A gyilkosságok utáni napokban pedig tanársegédként osztályozott dolgozatokat.

Bár a múltját, az elméjét elég jól feltérképezte a sajtó, és minden bizonnyal a rendőrség is, továbbra sem tudja senki, mi lehetett a gyilkosságok indítéka

– már amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban Kohberger követte el ezeket. Ő ugyanis ártatlannak vallja magát, és azt mondja, csak azért volt a lakóhelyétől 12 kilométerre lévő gyilkossági helyszínen, mert „Idahóban jobbak a boltok”.

A sajtóban nyilatkozó szakértők szerint a miértekre csak a tettes adhat választ, de előbb-utóbb meg fogja tenni, mert „beszélni akar, figyelemre vágyik, narcisztikus, ő akar lenni a legokosabb mindenki között”. Az egyetlen indíték, amit pedzegettek, de ami egyelőre teljesen alátámasztatlan, az az, hogy a nők által visszautasított, bullyingolt fiatal, akinek soha nem volt barátnője, így áll bosszút a nőkön, méghozzá azon a bulizó, vidám, a külsejére sokat adó típuson, amely mindig is levegőnek nézte őt.

A lakóhelyén egy sörözőben mindenesetre volt probléma abból, hogy a női vendégeket és felszolgálókat kérdezgette, hogy egyedül vannak-e, hol laknak, majd feldühödött a visszautasításon.

A kérdésekre egyelőre a letartóztatása utáni további nyomozás sem adott választ. A Kohberger lakásában tartott házkutatáson lefoglaltak számítógépet, eldobható kesztyűt, ruhaszámlákat, matrachuzatot, a porszívó porzsákját, párnát némi barnásvörös szennyeződéssel, illetve egy tárgyat „mélyvörös pöttyel”. Találtak egy vélhetően állati szőrszálat is, amelytől azt remélik, hogy összeköti majd a gyilkosságokkal a gyanúsítottat, mivel a késelés helyszínén volt egy kutya is. A rendőrség átkutatta Kohberger irodáját is az egyetemen, ahol hallgató és tanársegéd volt, de onnan nem foglaltak le semmit.

A férfi szülei azt nyilatkozták, hogy a fiukon semmi különöset nem vettek észre a gyilkosságok után, nem gyanakodtak rá még akkor sem, amikor a rendőrség kiadta, hogy egy olyan autót kerestek, amilyen Kohbergeré – igaz, elsőre az évjáratot nem találták el a rendőrök.

Az egyik áldozat, Kaylee Goncalves édesapja és családtagjai, illetve ügyvédjük rendőrök kíséretében hagyják el a Latah megyei bíróságot, 2023. január 5-én – Fotó: Young Kwak / Reuters
Az egyik áldozat, Kaylee Goncalves édesapja és családtagjai, illetve ügyvédjük rendőrök kíséretében hagyják el a Latah megyei bíróságot, 2023. január 5-én – Fotó: Young Kwak / Reuters

Az ügyben a hatóságok nyilatkozattételi tilalmat rendeltek el az érintetteknek, beleértve az áldozatok, az érintett családok és tanúk jogi képviselőit is. Az ügyet Idahóban tárgyalják, a bíróság eddig két technikai ülést tartott, az első valódi tárgyalási nap az előzetes meghallgatással várhatóan június 26-án lesz, Kohberger addig óvadék lehetősége nélkül az idahói Latah megyei börtönben marad. Négyrendbeli gyilkossággal és egyrendbeli betöréssel vádolják, akár halálbüntetést is kaphat. Az ügyész arra kért mindenkit, aki ismeri Kohbergert, hogy

segítsen a hatóságoknak és az igazságszolgáltatásnak információval, hogy mit kell tudni a férfiról, és segítsen megérteni, mi és miért történt.

További fontos források: New York Times 1., 2.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!