Ezen a télen már nem lesz gázhiány Németországban, de a biztonság kedvéért ismét feltöltik a tárolókat

2023. január 31. – 16:33

Másolás

Vágólapra másolva

Nem kell gázhiánnyal számolni a tél hátralévő részében Németországban, de a következő télre készülve meg kell fontolni, hogy az olajkészletezés mintájára földgázból is lehetne stratégiai tartalékot képezni nemzeti vagy európai uniós szinten – mondta kedden a szövetségi hálózati felügyelet vezetője az MTI szerint.

A szakember szerint Németország eddig jól vészelte át a telet, köszönhetően

  • a viszonylag enyhe időjárásnak,
  • a lakossági és az ipari fogyasztók megtakarításainak, valamint
  • a feltöltött gáztárolóknak,

ezért már nem számolnak azzal, hogy előfordulhat gázhiány az évszak végéig. Ugyanakkor tovább kell csökkenteni a gázfogyasztást, a tárolókat pedig a következő télre készülve ismét fel kell tölteni – tette hozzá a hatóság vezetője, megjegyezve: az lenne a legjobb, ha a piaci mechanizmusok automatikusan gondoskodnának az ellátás biztonságáról, ha viszont ez nem elérhető, meglehet, hogy új törvényt kell kidolgozni a gáztárolás szabályozásáról.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!