Heten meghaltak, amikor egy támadó tüzet nyitott egy jeruzsálemi zsinagógánál

2023. január 27. – 21:40

Heten meghaltak, amikor egy támadó tüzet nyitott egy jeruzsálemi zsinagógánál
Fotó: Mostafa Alkharouf / Anadolu Agency / Anadolu Agency via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Legkevesebb heten meghaltak, hárman pedig megsérültek, amikor egy támadó lövöldözni kezdett egy kelet-jeruzsálemi zsinagógánál péntek este, írja az izraeli rendőrségre hivatkozva a CNN. A rendőrség terrorcselekménynek minősítette a támadást.

Az izraeli külügyminisztérium a Twitterén korábban nyolc halálos áldozatról és tíz sérültről írtak. A mentőszolgálat szerint a sérültek közül többen is életveszélyes állapotban vannak.

A Jerusalem Post szerint a fegyveres a Hamász terrorszervezet tagja volt, és a péntek esti ima után nyithatott tüzet az emberekre. A támadás után megpróbált autóval elmenekülni, de a rendőrök tűzharcban lelőtték.

A támadás egy nappal azután történt, hogy az izraeli hadsereg kilenc palesztint megölt a ciszjordániai Jeninben. Az áldozatok között két civil is volt, a többiek valamelyik palesztin politikai vagy katonai szervezet tagjai voltak. Egy tizedik palesztint Jeruzsálem közelében lőttek le az izraeli rendőrök.

Az események hatására a Ciszjordániát irányító Palesztin Hatóság megszakította a biztonsági együttműködését az izraeli kormánnyal. Az izraeli hadsereg az utóbbi hónapokban folyamatosan ellenőrzéseket tart Ciszjordánia területén.

Itt írtunk bővebben az izraeli politikai helyzetről Benjámin Netanjahu új kormányának megalakulása után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!