A brazil elnök szerint belülről engedték be a zavargókat az elnöki palotába

2023. január 12. – 22:23

Másolás

Vágólapra másolva

Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök meg van győződve arról, hogy vasárnap a korábbi elnök, Jair Bolsonaro hívei engedték be az elnöki hivatalba a novemberi választások eredménye ellen lázadókat.

Vasárnap a főváros Brasíliában kísértetiesen hasonló jelentek játszódtak le ahhoz, amit akkor láttunk, amikor az amerikai elnökválasztást elvesztő Donald Trump hívei törtek be a Capitoliumba. Brazíliában Bolsonaro hívei közül néhány ezren erőszakos megmozdulásokkal próbáltak elégtételt venni a választási eredményen, megtámadták a kongresszust és a legfelsőbb bíróság épületét is az elnöki hivatal mellett.

Lula elnök a csütörtöki sajtóreggelijén – Fotó: Wilton Junior / Agência Estado / AFP
Lula elnök a csütörtöki sajtóreggelijén – Fotó: Wilton Junior / Agência Estado / AFP

„Meggyőződésem, hogy a Planalto palota ajtaját kinyitották, hogy ezek az emberek bejuthassanak, mert nem láttam, hogy a bejárati ajtót betörték volna. Ez pedig azt jelenti, hogy valaki megkönnyítette a bejutásukat ide” – mondta Lula újságíróknak.

Az elnök szerint a katonai rendőrség tagjai közül is sokan bűnrészesek voltak, azt mondta, hogy az elnöki palota „tele volt bolsonaristákkal és katonai tisztviselőkkel”, és a katonaság soraiban is sokan vannak az előző elnök támogatói közül.

„Senki sem maradhat a palotában, akit azzal gyanúsítanak, hogy kőkemény bolsonarista. Hogy lehet, hogy az irodám ajtajában olyan ember álljon, aki esetleg lelőhet?” – mondta Lula.

Bár közel 1500 embert őrizetbe vettek a zavargások során, a brazil kormány további tömegeket megmozgató tüntetésekre számít, hogy ezt valamelyest megnehezítsék, arra kérték a közösségi oldalakat, hogy függesszék fel azokat a fiókokat, ahol ezeket a gyűléseket szervezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!