Német alkancellár: Nem kizárt, hogy Leopard tankokat küldünk Kijevnek

2023. január 9. – 08:09

Másolás

Vágólapra másolva

Robert Habeck német alkancellár, gazdasági és klímavédelmi miniszter nem zárta ki, hogy Németország a jövőben úgy dönthet: Leopard tankokat szállít Ukrajnának.

„Nem, természetesen ez nem kizárt” – mondta Habeck az ARD tévécsatornának, amikor arról kérdezték, hogy a jövőben biztosíthatnak-e ilyen eszközöket Kijevnek.

„Tanulmányozzuk a helyzetet, összehangoljuk tevékenységeinket más országokkal. Figyeljük az erről szóló vitát Németországban”

– mondta a miniszter. A berlini orosz nagykövetség már reagált is az alkancellár szavaira, miszerint gyalogsági harcjárműveket küldenének Kijevbe. Az oroszok szerint ez egy újabb lépés az ukrajnai konfliktus eszkalációjában. A moszkvai diplomáciai képviselet hozzátette, hogy a német hatóságok „különösen erős washingtoni nyomásra” tették meg ezt a lépést.

Németország néhány napja jelentette be: azt tervezi, hogy még az idei első negyedév vége előtt eljuttat negyven Marder páncélozott gyalogsági harcjárművet Ukrajnának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!