Beperelte Trumpot a Capitolium ostroma után elhunyt rendőrtiszt élettársa

2023. január 6. – 23:18

Másolás

Vágólapra másolva

Az elnökválasztást elveszítő Donald Trump hívei 2021. január 6-án megostromolták a Capitoliumot, azaz az amerikai törvényhozás épületét. Az egyik támadásban elhunyt rendőrtiszt, Brian Sicknick élettársa most beperelte Trumpot, mert szerinte a volt elnök „hazugságkampánya és uszító retorikája” motiválta a „csőcseléket”, és „jelentős szerepet játszott abban az egészségügyi állapotban”, amely miatt a rendőr meghalt.

A Guardian cikke szerint a keresetben Sandra Garza milliós kártérítést követel Trumptól és két randalírozótól, akik megtámadták Sicknicket. A nő azt mondta, a támadás számos résztvevője azóta elárulta, hogy a haza szolgálatában cselekedtek, és közvetlenül Trump „parancsának” engedelmeskedtek. Trump a zavargások előtt harcra szólította fel híveit.

Sicknicket a két randalírozó lefújta vegyszerrel, hogy tovább tudjanak nyomulni az épületben. A férfit később a mentősök kórházba szállították, de kevesebb mint 24 óra után meghalt.

A washingtoni orvosszakértői hivatal munkatársa, Francisco Diaz igazságügyi orvosszakértő a Washington Postnak korábban azt nyilatkozta, a rendőrtiszt halálát nem külső beavatkozás okozta, hanem két, egymást követő agyvérzés (sztrók). Hozzátette: a rendőrtiszt boncolása során nem találtak bizonyítékot arra, hogy vegyszerek váltották volna ki nála a végzetes reakciót.

Diaz ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a január 6-i események „szerepet játszottak Sicknick állapotának alakulásában”. Az adatvédelmi jogszabályok miatt azonban arról nem adhatott tájékoztatást, hogy a rendőrnek voltak-e már korábban is egészségi problémái.

Az ügyészek és az igazságügyi orvosszakértő nem bizonyította az összefüggést a rendőr halála és a ráfújt szer között, ezért a 32 éves Julian Elie Khatert és a 39 éves George Pierre Taniost nem vádolják Sicknick halálával, de más vádpontokban (például szövetségi tisztségviselő megtámadásában, fizikai erőszakban, majd a nyomozás akadályozásában) továbbra is büntetőeljárás folyik ellenük.

Az igazságügyi orvosszakértői jelentés nyilvánosságra hozatala után a Capitolium rendőrsége közleményt adott ki, amelyben azt írták: elfogadják az orvosszakértői megállapításokat, de ez „nem változtat azon a tényen, hogy Sicknick kötelessége teljesítése közben hunyt el, amikor bátran védte a Capitoliumot”.

Brian Sicknick egyike volt annak az öt embernek, akik életüket vesztették, amikor Donald Trump volt amerikai elnök szimpatizánsai megrohamozták a Capitoliumot azt követően, hogy Trump nagygyűlést tartott a közelben.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!