Nem pénzelik többé az egyik legfontosabb török ellenzéki pártot

2023. január 5. – 15:52

Másolás

Vágólapra másolva

Hat hónappal az elnökválasztás előtt a török bíróság megvonta a támogatást a Népi Demokrata Párttól (HDP) azzal az indokkal, hogy kurd szabadságharcosokat, azaz terroristákat támogatnak.

A párt 2023-ban 539 millió lírát kapott volna a török államkasszából, ez nagyjából 10 milliárd forintnak felel meg. A kurd érdekképviseletért is harcoló párt másik bevételi forrása adományokból tevődik össze. Azt nem tudni, hogy az állami finanszírozás mennyi részét tette ki a párt költségvetésének.

A HDP az ország harmadik legnagyobb pártja, a hatszáz parlamenti mandátumból ötvenhatot birtokolnak. Recep Tayyip Erdoğan azzal vádolta a pártot, hogy betiltott militánsok politikai szárnya. A HDP tagadja, hogy bármi közel lenne a kurd szabadságharcosokhoz, a csütörtöki bírósági döntést pedig ahhoz hasonlították, mintha befagyasztották volna a vagyonukat.

A török alkotmánybíróság jelenleg is azt tárgyalja, hogy betiltsák-e a pártot a választások előtt. Ha a tiltás mellett döntenek, a pártot fel kell oszlatni, vagy bizonyos tagjait ki fogják tiltani onnan.

Alig egy hónappal korábban börtönbüntetésre ítélték Erdoğan egyik legfőbb riválisát, Ekrem İmamoğlu isztambuli polgármestert.

A közelgő török választásról és arról, Erdoğan hogyan betonozza be a hatalmát az országban, ebben a cikkben írtunk részletesebben.

(AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!