Egy volt donyecki szakadár parancsnok szerint az orosz tábornokok képtelenek tanulni, ezért érhette ukrán támadás az orosz katonai szállást

2023. január 2. – 12:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Igor „Sztrelkov” Girkin, volt donyeci szakadár parancsnok, aki mostanában egyfajta háborús influenszerként kommentálja az orosz-ukrán háború eseményeit a Telegram csatornáján élesen bírálta az orosz tábornokokat a makijivkai orosz katonai szállás elleni ukrán támadás kapcsán.

Szilveszterkor az ukrán fegyveres erők amerikai HIMARS-rendszerrel mértek csapást az orosz megszállás alatt álló donyecki Makijivka városra, többek között egy olyan iskolaépületre is, ahol információik szerint orosz katonákat szállásoltak el. Az ukránok szerint 400 orosz katona halt meg vagy rekedt a romok alatt, de óvatosabb becslések szerint is sokan megsérülhettek a támadásban.

Girkin a bejegyzésében azt írta: tudja, mekkora lehet a veszteség, de nem hozza nyilvánosságra a számot. (frissítés: cikkünk korábbi verziójában tévesen azt írtuk, 200 körüli áldozatról tud, a „200-x” azonban a cargo200 orosz katonai zsargonra utalhat, ami elesett katonát jelent, nem az áldozatok pontos számát)

Girkin azt írta, az épület a pincében tárolt lőszerek miatt robbant fel, ráadásul megsemmisültek az épület körül, mindenféle álcázás nélkül tárolt katonai járművek is.

„FIGYELMEZTETTEK, hogy ez BÁRMIKOR megtörténhet, mert nem ez az egyetlen ilyen (extrém sűrű) személyi állományt és felszerelést elszállásoló épület a HIMARS-ek hatótávolságán belül” – írta.

Hozzátette, az is figyelmeztető jel lehetett volna, hogy korábban több hasonló incidens is történt (igaz, kevesebb veszteséggel), de

„az orosz tábornokok egyszerűen képtelenek tanulni, […] és inkább távol maradnak a rájuk bízott csapatoktól – a rakéták hatótávolságán kívül”.

Girkin nem először fogalmazott meg kritikát az orosz háborús taktikákkal szemben, augusztusban például arról írt, „a háború hatodik hónapjának végén továbbra is tankbiatlont játszunk és katonai zenekarokkal tartunk parádét”.

Girkin 2014-ben még aktívan segítette a szakadár Donyecki Népköztársaság milíciáit, és ő az egyik vádlottja a maláj légitársaság repülőgépe elleni merényletnek is. A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es repülőgépét 2014. július 17-én érte rakétatalálat Kelet-Ukrajna fölött. A vizsgálat bebizonyította, hogy a gépet a szakadárok lőtték le, a holland ügyészek életfogytiglani börtönbüntetést kértek négy férfi – köztük Girkin – ellen, de egyikük se jelent meg az ítélethirdetésen, szabadlábon vannak, elfogatóparancs van érvényben ellenük.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!