12 évet is kaphat az ukrajnai Banksy-festmény eltávolításának kitervelője

2023. január 2. – 22:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Az ukrán belügyminisztérium hétfőn közölte, hogy amennyiben bűnösnek találják, akár 12 év börtönbüntetésre is ítélhetik az illetőt, akit a Banksy-festmény eltávolításának kitervelésével gyanúsítanak, írja a Reuters.

A műalkotást, amely egy gázálarcot és köntöst viselő, tűzoltó készüléket tartó nőt ábrázol, december 2-án távolította el valaki Hosztomel városában a falról.

Fotó: Afp / Reuters Fotó: Afp / Reuters
Fotó: Afp / Reuters

A minisztérium közölte, hogy meggyanúsítottak egy férfit, azzal, hogy az egész akciót ő tervelte ki és szervezte meg. A rendőrségnek sikerült letartóztatniuk magukat az elkövetőket, és az alkotást is visszaszerezték.

Banksy alkotását több mint 9 millió hrivnyára (92 millió forintra) értékelték. A művész megerősítette, hogy az alkotást – másik hattal együtt – olyan helyeken festette, ahol súlyos harcok folytak, miután Oroszország lerohanta Ukrajnát.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!