Elfoghatták a rejtélyes körülmények közt meggyilkolt amerikai fiatalok ügyének gyanúsítottját

2022. december 30. – 19:32

Másolás

Vágólapra másolva

Rejtélyes körülmények közt öltek meg négy alvó egyetemistát november 13-án, az Idahói Egyetem közelében, Moscow városában bérelt házukban. A házon nem volt nyoma erőszakos behatolásnak vagy rongálásnak. A húszas éveik elején járó áldozatok közül hárman, Madison Mogen, Kaylee Goncalves és Xana Kernodle lakótársak voltak, míg a negyedik társuk, Ethan Chapin nem ott lakott, de Kernodle-lal járt, és aznap este épp ott aludt.

Az ügy hatalmas médiavisszhangot váltott ki világszerte. Hamarosan özönleni kezdtek a jelentkezések a rendőrségre, és nem sokkal később két férfit is kihallgattak, akik előző este követték az egyik áldozatot. Úgy tűnt, közük lehet a történtekhez, ám végül kiderült, hogy a feltevés téves volt, így elengedték őket, majd további hetekig semmilyen újabb információ nem látott napvilágot.

A gyilkosságok körülményeiről részletes cikket olvashattak a Telexen, amelynek ismerete jól fog jönni a továbbiak megértéséhez. Az NBC 4 csatorna friss közlése szerint ugyanis a rendőrség péntek reggel, Scanton környékén letartóztatott egy Bryan Kohberger nevű 28 éves kriminológia-hallgatót, akinek a csatorna több rendőrségi forrása szerint köze lehet a fiatalok halálához.

A New York Post azt írja, hogy Kohberger korábban egy Reddit-közösségben gyűjtött információkat egy kutatási felméréshez, amely arról szólt, hogy hogyan befolyásolják az érzelmek és a pszichológiai jellemzők a döntéshozatalt bűncselekmény elkövetésekor.

Felmerült még egy korábban emlegetett fehér Hyundai Elantra is, amelyet elszállítottak attól a pennsylvaniai háztól, ahol a gyanúsítottat letartóztatták.

Moscow városának rendőrkapitánya várhatóan az Idahói Egyetem tisztviselőivel közös sajtótájékoztatón ad közre újabb részleteket az elfogással, illetve az ügy jelenlegi állásával kapcsolatban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől