Szerb elnök: Két napon belül elbontják a koszovói barikádokat

2022. december 29. – 09:12

Másolás

Vágólapra másolva

Bejelentette az észak-koszovói, többségében szerbek lakta területeken emelt barikádok lebontását csütörtökre virradóra Aleksandar Vučić szerb elnök – írja az MTI az RTS szerb állami televízió tudósítása nyomán.

A szerb állami tévé szerint az elnök azt mondta, hogy a következő 24-48 órában eltüntetik a barikádokat. Vučić a bejelentés előtt a dél-szerbiai Raskában a koszovói szerbek képviselőivel tárgyalt.

Az elmúlt három hétben szerbek tucatnyi barikádot emeltek Koszovó északi részén, elzárva az utat többek között két szerbiai határátkelő felé. Az akcióval a koszovói rendőrség egy volt szerb tagjának letartóztatása ellen tiltakoztak, aki a hatóságok szerint választási tisztségviselőkre támadt. Egy pristinai bíróság szerdán elrendelte, hogy a férfit engedjék ki a fogdából, és helyezzék házi őrizetbe.

A barikádokra válaszul szerdán Koszovó lezárta a legforgalmasabb átkelőt a szerbiai határon. December 10. óta már két másik átkelőt is lezártak a szerb-koszovói határon, így csak három átkelő maradt nyitva a két ország között. Hétfőn Szerbia fokozott készültségbe helyezte a koszovói határ közelében állomásozó csapatait, és Aleksandar Vučić szerb elnök a Koszovóhoz közeli, dél-szerbiai Raška városba utazott, ahol Milan Mojsilović vezérkari főnökkel tanácskozott a biztonsági helyzetről. Vučić közölte: elrendelte a hadsereg legmagasabb fokú készültségét, hogy „megvédelmezzék népüket” (Koszovóban) és „megóvják Szerbiát”.

A koszovói szerb kisebbség nem ismeri el a korábban Szerbia részét képező tartomány 2008-ban kikiáltott függetlenségét. A legutóbbi viszály nyáron a még a függetlenség kikiáltása előtt kiadott szerb rendszámtáblák miatt robbant ki, amelyeket a koszovói szerbek nem hajlandók koszovóira cserélni. Ez a konfliktus határátkelési problémákhoz vezetett – vagyis vezetett volna, mert a szerb és koszovói vezetésnek augusztus végén abban a vitában sikerült megállapodnia.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!