Oroszország kiképezi a belarusz légierőt arra, hogy „speciális robbanófejeket” is szállíthassanak

2022. december 20. – 16:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország folytatja a belarusz légierő pilótáinak kiképzését arra, hogy „speciális robbanófejet” tudjanak szállítani, írja a CNN Putyin minszki beszéde alapján. „Úgy gondolom, hogy folytatható lenne a belarusz elnök javaslatának nyomán a belarusz harci repülőgépek személyzetének kiképzése” – fogalmazott Putyin.

„Az USA például évtizedek óta hajt végre hasonló kiképzéseket NATO-szövetségeseivel.”

– állította Putyin, aki az úgynevezett „kialakult feszült helyzet” miatt tartja fontosnak az összehangolt intézkedéseket. Ezt erősítette Lukasenko is: mindkét elnök kerülte, hogy a „feszült helyzetet” kifejtve beszéljenek Ukrajnáról vagy a háborúról. A TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint Lukasenko már az év elején felajánlotta, hogy segít „szimmetrikus katonai lépéseket” meghozni a „nyugati akciókra válaszul”. Arra is kérte Oroszországot, hogy segítsék Belarusznak korszerűsíteni a belarusz katonai repülőgépeket, hogy azok alkalmasak legyenek nukleáris robbanófejek szállítására is.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!