CNN: Biden és Zelenszkij szerdán Washingtonban találkozhat

2022. december 20. – 23:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A CNN szerint Joe Biden amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Fehér Házban terveznek találkozni.

Mindez viszonylag meglepetésszerű találkozó lehet, ami egybeesik a kormányzat azon szándékával, hogy új védelmi segélycsomagot küldjön az országnak, amely Patriot rakétarendszereket is tartalmazna – írja a CNN két olyan forrásra hivatkozva, akik ismerik a találkozó tervezetét.

A látogatást még nem véglegesítették, és biztonsági aggályok miatt szűk körben tartják csak meg. Ez az út lehet az első alkalom, hogy Zelenszkij elutazik Ukrajnából a háború kitörése óta.

A Fehér Ház nem volt hajlandó kommentálni az esetleges látogatást, sem Biden bejelentését az új biztonsági segítségcsomagról. Nancy Pelosi házelnök sem erősítette meg a hírt. Azt mondta, hogy nem tudja, hogy eljön-e az ukrán elnök, és a saját meghívásáról sem tud biztosat, amíg ez ki nem derül.

Ugyanakkor Pelosi felhívta a képviselőket, és azt mondta nekik, hogy jelenjenek meg szerdán a Capitoliumban, „egy nagyon különleges, a demokráciára összpontosító” rendezvényen – mondta egy képviselő a CNN-nek. Pelosi attól tartott, hogy az ülésterem üres lesz a közelgő ünnepek miatt. A képviselők egyébként úgy gondolják, hogy az ukrán elnök beszédet is mond majd az kongresszusban, ám ez is a még nem véglegesített program függvénye.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!