Az árulók, kémek és szabotőrök leleplezését sürgette Putyin

2022. december 20. – 10:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin a biztonsági szolgálatoknál dolgozók napján mondott beszédében azt mondta, hogy új veszélyek és kockázatok leselkednek Oroszországra, ezért minden területen meg kell erősíteni a különleges szolgálatok munkáját, írja a TASZSZ.

Putyin a terrorizmus elleni küzdelmet jelölte meg az összes különleges szolgálat, mindenekelőtt az FSZB egyik prioritásaként, hangsúlyozva, hogy a tisztek megfelelő tapasztalattal rendelkeznek e téren. Putyin a következő útmutatást adta:

  • a közterületeket, a közlekedési és energetikai infrastruktúrát állandó ellenőrzés alatt kell tartani,
  • a külföldi hírszerző ügynökségek tevékenységét vissza kell szorítani,
  • az árulókat, kémeket és szabotőröket le kell leplezni,
  • meg kell erősíteni a határszolgálatot,
  • határozottabban kell fellépni az információk védelmében,
  • a gazdasági bűncselekményeket, korrupciót vissza kell szorítani.

„Az Önök munkájának legfontosabb pontja az állam biztonsága, a társadalom stabilitása, az orosz állampolgárok jogainak és szabadságainak megbízható védelme. Meggyőződésem, hogy ezzel tisztában vannak, és továbbra is hatékonyan fogják ellátni feladataikat, valamint becsületesen és lelkiismeretesen fogják szolgálni hazájukat és népünket” – mondta Putyin a különleges szolgálatokhoz intézett beszédében.

A Guardian szerint Putyin arról is beszélt, hogy „rettentő nehéz” a helyzet abban a négy kelet-ukrajnai megyében, amelyek annektálását Oroszország szeptemberben bejelentette, de Szírián és Észak-Koreán kívül egyik ország sem ismeri el.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!