A BKV Ukrajnának adományozta a leselejtezett, de működő autóbuszait, köztük tíz csuklós Ikarust is

2022. december 19. – 14:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapest útjairól kivont, de tovább üzemeltethető autóbuszokat adományozott a BKV Ukrajnának – közölte a közlekedési társaság a Facebookon.

A 15 – öt szóló Volvo és tíz csuklós Ikarus – járművet hétfőn adta át Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója Balog Istvánnak, Ukrajna magyarországi ügyvivőjének.

Mint írják, nyár óta több megkeresés is érkezett a társasághoz Ukrajnából autóbuszok felajánlását kérve, de eddig a BKV nem rendelkezett működőképes, forgalomból kivonható járműtartalékkal. Mára viszont az autóbuszcseréknek köszönhetően több tovább üzemeltethető busz is felszabadult – ezeket adták most Ukrajnának.

„Együttműködve Ukrajna Magyarországi Nagykövetségével a járművek a megfelelő helyre kerülnek majd, illetve megkezdődhet a szükséges szerződések megkötése, amely procedúra után a buszok elindulhatnak új szolgálati helyükre”.

A közleményben hangsúlyozták, hogy a BKV eddig is több alkalommal – melegedőbusszal vagy éppen humanitárius szállítmánnyal – segítette a szomszéd országot és a Magyarországra menekülő embereket.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!