Belgium Irán elhagyására szólította fel állampolgárait

2022. december 18. – 20:31

Belgium Irán elhagyására szólította fel állampolgárait
Olivier Vandecasteele belga segélyszervezeti alkalmazott, aki a nagypolitikai körülmények és Irán áldozata lett. Fotó: /AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Na de hová álljanak a belgák? Sehova, ne álldogáljanak, menjenek ki a reptérre, és szálljanak fel az első gépre.

Belgium felszólította állampolgárait, hogy a lehető leghamarabb hagyják el Iránt, mert a helyi biztonsági helyzet romlására való tekintettel megnövekedett az önkényes fogva tartás kockázata – közölte vasárnap a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilapra hivatkozva az MTI.

Minden belga látogató Iránban, beleértve a kettős állampolgársággal rendelkezőket is, ki van téve a letartóztatás, az önkényes fogva tartás és a tisztességtelen eljárás kockázatának. Ez a kockázat azokra is vonatkozik, akik turistaként tartózkodnak Iránban. Letartóztatás vagy fogva tartás esetén az alapvető jogok tiszteletben tartása és az érintettek biztonsága nem garantált – fogalmazott közleményében a belga külügyminisztérium.

A tárca közölte

teheráni nagykövetségének kapacitása korlátozott, nehézségekbe ütközhet, hogy konzuli védelmet nyújtson azoknak, akiket letartóztatnának, de még az is, hogy szavatolja a konzuli jelenlétet esetleges tárgyalásuk során.

Azokat a belga állampolgárokat, akik Iránban tartózkodnak, arra kérjük, hogy a lehető legnagyobb éberséggel járjanak el, és tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket biztonságuk érdekében – áll a közleményben. A belga külügy továbbá arra kérte állampolgárait, jelentsék a nagykövetségnek, ha az országban tartózkodnak, és kerüljék a tömegeket vonzó rendezvényeket.

Szerdán Irán 28 év börtönbüntetéssel sújtotta Olivier Vandecasteele belga segélyszervezeti alkalmazottat, miután a múlt héten a belga alkotmánybíróság felfüggesztette azt a megállapodást Irán és Belgium között, amely lehetővé tette volna a fogolycseréket a két ország között.

Az esetről itt írtunk részletesen, ennek kapcsán Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi miniszter közölte: a 41 éves belga férfit megtorlásként ítélték el a terrorizmus vádjával Belgiumban bebörtönzött iráni diplomata, Aszadollah Aszadi ügye miatt. Tavaly februárban egy belga bíróság húsz év börtönbüntetéssel sújtotta Aszadit, a bécsi iráni nagykövetség egyik volt munkatársát gyilkossági kísérlet és terroristacsoport tevékenységében való részvétel miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!