Ellehetetlenült a fogolycsere, 28 év börtönre ítéltek egy belga segélymunkást Iránban
2022. december 14. – 18:27
Irán 28 év börtönbüntetéssel sújtotta Olivier Vandecasteele belga segélyszervezeti alkalmazottat, miután az ország alkotmánybírósága múlt héten felfüggesztett egy fogolycseréket lehetővé tevő határozatot. Az iráni döntés vélhetően ennek megtorlásaként született, így ugyanis nem lehet kiadni Iránnak a belgáknál bebörtönzött Aszadollah Aszadit, akit gyilkossági kísérlettel és terrorizmussal vádolnak – írja az MTI.
A 41 éves Vandecasteele korábban hat évig dolgozott Iránban különféle segélyszervezeteknél, februárban viszont már csak egy rövid időre tért vissza az országba, ez azonban elég volt ahhoz, hogy kémkedés vádjával letartóztassák őt. Családja szerint a férfit azóta embertelen körülmények között tartották, és meg is kínozták, amikor pedig a belga külügy képviselői november végén közel két hónap után ismét beszélhettek vele, az is kiderült, hogy rendes tárgyalás nélkül minden vádpontban bűnösnek találták, noha az nem derült ki, hogy pontosan mit követett el szerintük. Szerdán a családja közölte, hogy a belga szervek tájékoztatása szerint 28 év letöltendőt kapott, így most már a fogolycsere az egyetlen lehetőség arra, hogy kiszabadítsák a börtönből.
Erre ugyanakkor úgy tűnik, nem lesz lehetőség, hiába állítja a férfi családja, hogy ez most már élet-halál kérdése, és hiába tették fel a provokatív kérdést, hogy Belgium hagyni fogja-e, hogy egy ártatlan ember 69 éves koráig egy iráni börtönben üljön. Ennek oka az, hogy múlt héten a belga alkotmánybíróság felfüggesztette azt a júniusban hozott törvényt, melynek értelmében a fogolycseréket lehetővé tevő megállapodás született volna Irán és Belgium között. A család nagy reményeket fűzött ahhoz, hogy ennek keretében elérhetik Vandecasteele szabadon engedését Aszadi kiadatásáért cserébe, az alkotmánybíróság viszont azzal érvelt, hogy
a belga kormánynak tisztában kell lennie azzal, hogy ha kiadják Aszadit, Iránban nem kell majd leülnie a börtönbüntetését.
Aszadit, aki a bécsi iráni nagykövetség volt munkatársaként állítólag az egyik legfontosabb tagja az iráni hírszerzésnek Európában, tavaly februárban ítélték húsz év börtönre Belgiumban, miután kiderült, hogy ő volt a főszervezője egy végül meghiúsult terrortámadásnak, amelyet egy száműzetésben tevékenykedő iráni ellenzéki csoport rendezvényén akartak véghez vinni Franciaországban. Aszadi a vád szerint az iráni hírszerzésnek dolgozott, és diplomáciai státuszát felhasználva a bécsi nagykövetségről irányított informátorhálózatot. Teherán akkor dühösen reagált Aszadi bebörtönzésére, követelve, hogy Belgium engedje szabadon a férfit.
Alexander De Croo belga miniszterelnök szerdán közölte, hogy továbbra is mindent meg fognak tenni Vandecasteele kiszabadításáért, és a belga igazságügyi miniszter is ugyanerről beszélt. Olivier Van Steirtegem, a család szóvivője úgy fogalmazott, hogy
Vandecasteele egy jóval nagyobb, kétes nemzetközi játszma áldozata lett, az alkotmánybíróság múlt heti döntése után pedig az iráni külügy is arról beszélt, hogy szomorú, amiért „politikai nézetek” szabnak gátat a kétoldalú kapcsolatoknak.