Putyin: Közös megegyezéssel érhet véget a háború

2022. december 9. – 19:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A rendezési folyamat egésze, valószínűleg nehéz lesz, és eltart egy ideig. De így vagy úgy, a folyamat minden résztvevőjének egyet kell értenie a helyszínen kialakuló realitásokkal.” – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök egy kirgizisztáni találkozón. Szerinte a „különleges katonai művelet” a tervek szerint halad.

A megjegyzések néhány nappal azután hangzottak el, hogy Putyin úgy tűnt, az oroszokat egy elhúzódó ukrajnai háborúra készíti fel, mondván, hogy katonai művelete „hosszú távú folyamat” lehet. Az orosz parancsnokok a háború elején zsákmányolt tervek szerint kezdetben azzal számoltak, hogy a háború mindössze hetekig tart majd az orosz győzelemig. Most a tizedik hónapnál tart, és Oroszország már több hónapja visszavonulásra kényszerül.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!