Putyin: Bevezethetjük a nukleáris megelőző csapások lehetőségét

2022. december 9. – 19:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország fontolóra veszi, hogy a katonai doktrínájába hivatalosan bevezeti a megelőző nukleáris első csapás intézményét az ellenfelei lefegyverzése érdekében – mondta pénteken Putyin. Megvalósítása esetén ez azt jelentené, hogy az oroszok atombombát dobhatnának ellenfeleik katonai infrastruktúrájára, hogy megelőzzenek egy későbbi támadást.

Az Amerikai Egyesült Államokban ez régóta létező opció – ők adott esetben úgy „előznének meg egy atomháborút”, hogy egy ilyen csapást mérnek ellenfelükre. Putyin erre azt mondta: „Ha lefegyverző csapásról beszélünk, talán el kellene gondolkodnunk azon, hogy amerikai partnereink megközelítéseit használjuk”.

Putyinnak ez volt a második megjegyzése a héten a nukleáris kérdéssel kapcsolatban. Szerdán azt mondta, hogy az atomháború kockázata növekszik, és az orosz arzenált „elrettentő tényezőnek” nevezte a konfliktusokban. Oroszország doktrínája jelenleg a nukleáris fegyverek alkalmazását végső megoldásként irányozza elő, amennyiben az állam létét fenyegetés éri.

(Bloomberg)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!