Raphael Warnock nyerte a georgiai szenátorválasztást, növelték a többségüket a demokraták a szenátusban

2022. december 7. – 07:42

Raphael Warnock nyerte a georgiai szenátorválasztást, növelték a többségüket a demokraták a szenátusban
Raphael Warnock georgiai szenátor győzelmi beszédet mond kedd esti győzelmét követően – Fotó: Carlos Barria / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A demokrata Raphael Warnock nyerte a georgiai szenátorválasztás kedden rendezett második fordulóját a republikánus Herschel Walker ellen. 99 százalékos feldolgozottságnál Warnock 2,8 százalékkal áll ellenfele előtt. A demokrata szenátor a szavazatok 51,4 százalékát szerezte meg, míg republikánus ellenfele 48,6 százalékot ért el. A meghatározó amerikai hírportálok magyar idő szerint szerdán hajnali fél ötkor adták oda a győzelmet Warnocknak.

Warnock győzelme azt jelenti, hogy a demokraták növelik többségüket a szenátusban. Januártól 51-49-es többségük lesz az amerikai törvényhozás felsőházában, amely megkönnyíti majd Joe Biden elnök dolgát.

A georgiai szenátorválasztáson azért kellett második fordulót tartani, mert a négy héttel ezelőtti félidős választáson egyik jelölt sem érte el az állam szabályai által előírt 50 százalékot. Akkor Warnock 49,4, Walker 48,5 százalékot szerzett, egy libertárius jelölt pedig 2,1 százalékot. A második fordulóban már csak a két legerősebb jelölt indulhatott.

Megtépázták a botrányok a republikánus jelölt kampányát

Raphael Warnock 2020-ban került be a szenátusba. Warnock foglalkozását tekintve hitszónok volt, mielőtt beült volna a szenátusba, ráadásul Martin Luther King egykori szószékének örököse. Az utolsó napokban Barack Obama is belevetette magát a kampányba, és a hitszónok támogatására buzdított.

Warnock ellen a republikánusok a 60 éves Herschel Walkert indították el. Walker az amerikai futball valaha volt egyik legjobb futójátékosaként óriási ismertséggel rendelkezik (egy választáson sosem hátrány, ha a politika iránt kevésbé érdeklődő bizonytalan szavazók is rögtön tudják, kiről is van szó), azonban rengeteg sebezhető ponttal is érkezett.

Herschel Walker beszédet mond kedd este, miután kiderült, hogy veszített Warnockkal szemben – Fotó: Alyssa Pointer / Reuters
Herschel Walker beszédet mond kedd este, miután kiderült, hogy veszített Warnockkal szemben – Fotó: Alyssa Pointer / Reuters

Walker politikai integritását például kikezdte az a tény, hogy miközben jó republikánusként dörgedelmesen elítélte az abortuszt, a kampány során két korábbi partnere is azzal vádolta meg, hogy fizetett nekik, hogy vetessék el közös magzatukat; saját fia – aki még csak nem is egy liberális fekete bárány, hanem egy népszerű konzervatív Tik-Tok-szamuráj – is álszentséggel és nem mellesleg családtagjai bántalmazásával vádolta meg őt:

„Négy különböző nőtől négy gyereke született, de egyiküket sem ő nevelte fel. Minden, amit állít, egy hazugság. Nem lehetsz családapa, ha azért hagysz el minket, hogy más nőket keféljél, ha azzal fenyegetőzöl, hogy mindenkit megölsz, és ha az előled való menekülésben hat hónap alatt hatszor kell költöznie a családodnak.”

Mindezeket csak tetézte, hogy Walker sokszor össze-vissza beszélt kampányrendezvényein. A szavazók megtudhatták tőle, hogy szívesebben lenne vérfarkas, mint vámpír, és azt is, hogy felesleges a klímaváltozás elleni harcra költeni, mert a jó amerikai levegő úgyis átáramlik Kínába, a rossz kínai levegő pedig cserébe átáramlik Amerikába. Egy harmadik eseményen pedig arról beszélt, hogy ha valóban létezik az evolúció, és „a majmoktól származunk”, akkor miért vannak még majmok.

Több okból is fontos a demokratáknak Warnock győzelme

Warnock győzelmével növelni tudták a szenátusi többségüket a demokraták, ami komoly sikernek számít. A 2020-as választás után 50-50-es állás alakult ki a szenátusban, ami demokrata többséget eredményezett, mivel szavazategyenlőség esetén a mindenkori alelnök – jelen esetben a demokrata Kamala Harris –, szava dönt az amerikai törvényhozás felsőházában.

Az már három és fél héttel ezelőtt kiderült, hogy a demokraták a következő két évre is megtartják majd hajszálnyi szenátusi többségüket, miután a novemberi félidős választáson sikerült átbillenteniük Pennsylvaniát, és sikerült megőrizniük Nevadát és Arizonát a csatatérállamok közül. Így már csak az volt a kérdés, hogy Warnocknak sikerül-e megőriznie georgiai székét, hogy ne csak megőrizni, hanem növelni is tudják többségüket a demokraták.

Barack Obama és Raphael Warnock egy decemberi kampányeseményen – Fotó: Alyssa Pointer / Reuters
Barack Obama és Raphael Warnock egy decemberi kampányeseményen – Fotó: Alyssa Pointer / Reuters

A szenátusi többség növelése több okból is fontos volt Bidenéknek. Az, hogy januártól 51-49-es szenátusi többséggel a háta mögött kormányozhat majd, komoly könnyebbséget jelent az elnöknek. Egyrészt, az elmúlt két évben több esetben is kompromisszumokat kellett kötnie, hogy megszerezze a mérsékelt demokrata Joe Manchin és Kyrsten Sinema szenátorok szavazatát. Erre mostantól kevésbé lesz szüksége.

Másrészt, a demokraták az új többségükkel a szenátusi bizottságok felett is nagyobb irányítást szereznek januártól. Eddig minden egyes bizottságban ugyanannyi demokrata és republikánus szenátor ült, mostantól viszont mindegyik bizottságban többségbe kerülnek a demokraták, ami jelentősen meggyorsítja majd a szenátusi munkát.

Harmadrészt, Kamala Harris alelnöknek mostantól nem kell majd olyan sok időt töltenie a szenátusban, így többet tud majd egyéb feladataira koncentrálni. Az elmúlt két évben Harrisnek 26 alkalommal kellett leadnia a döntő szavazatot 50-50-es szavazati aránynál az amerikai törvényhozás felsőházában, ami a legtöbbnek számít az elmúlt 200 évben.

Negyedsorban pedig Warnock győzelme fontos volt a szenátusi többség 2024-es megőrzése, vagy egy esetleges vereség esetén a republikánus többség minimalizálása szempontjából. A 2024-es szenátusi térkép ugyanis nagyon nem néz ki kedvezőnek a demokraták számára. A két év múlva esedékes választáson 5 olyan államban is szenátorválasztást tartanak majd, ahol Biden 2020-ban kevesebb mint 3 százalékkal nyert, és ezekben az államokban mind demokrata szenátoroknak kéne megvédeniük a széküket.

A történelmi trendekhez képest jól teljesítettek a demokraták a félidős választáson

A szenátusi többség növelése komoly sikert jelent a demokratáknak. A hivatalban lévő elnök pártja hagyományosan gyengén szerepel a félidős választáson. A második világháború óta ez volt a 20. félidős választás, ám mindössze az 5. alkalom, hogy a hivatalban lévő elnök pártja növelni tudta szenátusi többségét.

Összességében véve 20 éve nem szerepelt ilyen jól a hivatalban lévő amerikai elnök pártja a félidős választásokon. 2002-ben a 9/11-es terrortámadások után a George W. Bush által vezetett republikánusok a szenátusban és a képviselőházban is plusz helyeket tudtak szerezni, a második világháború óta egyedüliként. Azóta egyedül Donald Trumpnak sikerült növelnie szenátorai számát 2018-ban, azonban a republikánusok cserébe elbuktak negyven helyet a képviselőházban.

Az már három héttel ezelőtt kiderült, hogy a demokraták elbukják képviselőházi többségüket, azonban az előzetesen vártnál kicsivel kevesebbet, csak 9 helyet vesztettek el. Januártól így 223-212-es többségük lesz a republikánusoknak.

Ettől függetlenül a képviselőházi többség elvesztése fájdalmas lesz Bidennek, így ugyanis sokkal nehezebb lesz megvalósítania a programját, mint az elmúlt két évben, amikor a kongresszus mindkét háza a demokraták kezében volt. Ráadásul a republikánusok a demokratákra nézve kellemetlen vizsgálatokat is indíthatnak majd a képviselőházban, például az elnök fiával, Hunter Bidennel kapcsolatban. A szenátusi többség viszont biztonságot ad, ugyanis a demokraták így el tudják majd kaszálni a republikánusok által a képviselőházon áttolt törvényjavaslatokat.

A félidős választás eredményeit részletesen ebben a cikkünkben elemeztük.

A képviselőház elbukása után generációváltás történt a demokrata párti frakció élén. A 82 éves Nancy Pelosi eddigi házelnök bejelentette, hogy nem vállalja a kisebbségi vezetői tisztséget, a demokrata frakció pedig Hakeem Jeffriest választotta meg a helyére. Az 52 éves Jeffries lesz januártól az első fekete politikus, aki betölti valamelyik párt frakcióvezetői tisztségét. A republikánusok is szavaztak, ők újraválasztották eddigi frakcióvezetőjüket, Kevin McCarthy-t, így januártól minden bizonnyal ő lesz a képviselőház házelnöke.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!