Az ukránok az elmúlt hónapokban nagyobb hatótávolságú drónok fejlesztésén dolgoztak

2022. december 6. – 09:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn két orosz katonai reptéren is történt robbanás. Ezekről az oroszok később azt mondták, hogy ukrán támadás történt, ezt azonban maguk az ukránok egyelőre nem ismerték el. A támadások ráirányították a figyelmet Ukrajna nagyobb hatótávolságú harci drónjainak fejlesztésére.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az eltalált két légibázis több száz kilométerre van Oroszország területén belül, közlésük szerint ezek Ukrajna bejelentett drónarzenáljának hatókörén kívülre esnek.

Bár az ukránok nem ismerték el, hogy ők állnak a támadások hátterében, az elmúlt hetekben az állami tulajdonban lévő Ukroboronprom fegyvergyártó többször jelezte, hogy közel áll egy új, nagy hatótávolságú drón befejezéséhez – írja a CNN. Októberben a fegyvergyártó vállalat Facebook-oldalán információkat is közzétett a készülő drónról:

„Hatótávolság 1000 km, a harci egység súlya 75 kg. Az utolsó simításokat végezzük rajta.”

November végén pedig már a tesztelésről tettek közzé képeket. Szombaton pedig az Ukrinform hírügynökség jelentése szerint a cég szóvivője arról beszélt, hogy már sikeresnek minősített teszteken is lezajlottak. Arra azonban egyelőre nincs nyilvános bizonyíték, hogy a szóban forgó drónt bevetették már volna.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!