Oroszország hetekkel ezelőtt kifogyhatott az öngyilkos drónokból

2022. december 6. – 16:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország már két-három héttel ezelőtt kifogyott az Irántól a nyáron beszerzett drónokból, és jelenleg az új szállítmányt várja.

mondták el kedden nyugati „illetékesek” a Guardian tudósítójának. Moszkva októberben kezdte el támadni saját gyártású robotrepülőivel, irányított rakétáival, illetve iráni kamikáze-drónokkal az ukrán civil infrastruktúrát – elsősorban az elektromos hálózat elemeit. Azonban a nem különösebben gyors, sérülékeny, ellenben olcsó és nagy számban bevethető drónok száma már november végén kezdett csökkenni az ukrán légtérben, bár ezt az ukrán hadvezetés nem a készlet kimerülésével, hanem a drónok szerkezetét kikezdő téli hideggel magyarázta.

Korábban az is felmerült, hogy a távolsági csapásmérő erejét évek óta – részben az anyagi források szűkössége és a technológiai hátrány miatt – ballisztikus rakétákra és drónokra alapozó Irán az előbbi fegyvertípusból is szállítani fog Oroszországnak. Azonban Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó szerint ez a Teheránra nehezedő diplomáciai nyomásnak köszönhetően nem történt meg.

A 2020-as évek sztárfegyverének számító drónok ukrán háborúban betöltött szerepeiről és jelentőségéről itt írtunk részletesen.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!