Kuleba: 17 ukrán diplomáciai képviseletre érkezett véres csomag szerte Európában

2022. december 3. – 13:12

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt napokban 17 ukrán nagykövetségre vagy diplomáciai képviseletre érkeztek levélbombák vagy állati testrészeket, köztük disznó- és tehénszemeket tartalmazó csomagok szerte Európában – mondta Dimtro Kuleba ukrán külügyminiszter a CNN-nek.

„Az egész Ukrajna spanyolországi nagykövetségén történt robbanással kezdődött. De ami ezt a robbanást követte, az még furcsább volt, sőt, azt mondanám, beteges” – mondta Kuleba. A riporternek arra a kérdésére, hogy kinek állhat ez érdekében, Kuleba Oroszországra utalt.

„Talán ez az orosz válasz arra a diplomáciai borzalomra, amit mi okoztunk Oroszországnak a nemzetközi színtéren, és így próbálnak visszavágni, miközben a valódi diplomáciai csatákat egymás után elveszítik” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte vagy közvetlenül Oroszország a felelős, vagy valaki, „aki szimpatizál orosz ügyekkel, és megpróbál félelmet kelteni”.

A CNN megkereste az orosz külügyminisztériumot is, hogy kommentálják Kuleba mondatait, de az orosz tárca szóvivője egyetlen szót küldött válaszul a csatornának, ez pedig az volt, hogy „pszichó”.

Ahogy arról a Telexen is beszámoltunk, több ukrán képviselet, köztük a budapesti is, jellegzetes színű és szagú, folyadékba átitatott csomagokat kapott, bennük állatok, például tehén- és disznószemekkel.

(CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!