Előrenyomulásról számolt be az orosz hadsereg

2022. december 2. – 09:50

Másolás

Vágólapra másolva

Igaz, csak egy kis területen, Donyeck város közelében, de előrenyomulásról számolt be az orosz hadsereg. A Ria Novosztyi orosz állami hírügynökség szerint Vogyanoje települést ostromolják az orosz erők. Az orosz megszállók az általuk ellenőrzött területeken szeptemberben törvénytelen népszavazást tartottak, amelyre hivatkozva a nyolc éve létező szakadár donyecki és luganszki népköztársaságokat, valamint a február 24-én indított invázió elején elfoglalt Herszon és Zaporizzsja megyéket Oroszország formálisan magához csatolta – igaz, az orosz állami hírügynökség háborús helyzetről szóló híradásai ennek ellenére jellemzően nem nevezik Oroszország területének az érintett részeket. A fenti beszámoló is kizárólag Donyecki Népköztársaság – DNR – néven említi a területet, ahol Vogyanoje fekszik.

Vogyanojét tüzérséggel támadják az orosz erők, amelyek a híradás szerint hamarosan meg is jelennek a településen, ezzel, állításaik szerint utat nyitva Avgyijivka felé. Ez a település nyolc éve van frontvonalban, miután a 2014-ben orosz támogatással létrejött – majd idén februárban előbb önálló államként elismert, majd Oroszországhoz csatolt – DNR szomszédságában fekszik. Ukrajna itt erős védelmi állásokat alakított ki, ezért is lehetséges, hogy ezt a területet a februári invázió kezdetén is kevésbé támadta Oroszország, mint Ukrana távolabbi részeit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!