Lemondott a tajvani elnök a pártja vezetéséről, miután előretört az ellenzék

Caj Jing-ven tajvani elnök (a sziget első női elnöke) szombaton lemondott a kormányzó Demokratikus Haladás Pártja (DPP) vezetéséről. Mindezt a szombati választás után tette, mert a tajvaniak 13 megyében és 9 városban választottak polgármestert. A választáson az ellenzéki Kuomintang (KMT) előretört, Cseang Van-an, a főváros, Tajpej új polgármestere is ellenzéki, ő szombat este nagyszabású gyűlésen jelentette be győzelmét.

Az elnök pedig azért ajánlotta fel részleges lemondását, mert a pártja további több fontos helyen is vereséget szenvedett az önkormányzati választáson. Ezt a hazai sajtóban többen úgy kommentálták, hogy „nem jött be a Kínával riogatás”.

Mint a BBC cikke is írja, illetve a választási finisben a helyszínen járva, sok politikustól is hallani lehetett, valójában nem erről van szó.

Az igazi törésvonal

Elsősorban azért, mert a DPP nem igazán riogat, miközben természetesen a hagyományos szerepfelfogás értelmében a fő kihívója, a Kuomintang (KMT) valóban a szorosabb kapcsolatok híve. De Tajvanon, elsősorban a Hongkongban látottak révén ma már egyáltalán nem népszerű a gyors egyesítés, a lakosságban 2-3 százalék ennek a támogatottsága. A pontosabb térképhez az is hozzátartozik, hogy bár a DPP és a KMT a két legfontosabb párt, a korábbi fiatalok által szervezett mozgalmakból kinőtt egy Új Erő Pártja (New Power Party), amely progresszív, de szintén erősen függetlenségpárti.

Saját tapasztalatom szerint a kormányon levő DPP vezetői is gyengébb eredményre számítottak, hangsúlyozták a választás belföldi és az országos választásoktól eltérő jellegét. Hiszen bár Tajvan most sokkal erősebben bekerült az Egyesült Államok és Kína közötti geopolitikai feszültségek miatt a globális érdeklődés középpontjába, a mostani szavazás és a véleményformáló referendum (20, vagy 18 év legyen a választási korhatár) azért elsősorban belföldi témákra fókuszált.

Bűnözés, lakhatás

Az elnök maga is csak a pártvezetésről mondott le, de a sziget elnöki posztján marad. A helyi politikusok szerint a szigetet beborító plakáterdő miatt „kikerülhetetlen” választási kampány a leginkább a lakhatás, a szociális jólét, illetve a közbiztonság kérdéseire fókuszált. Viszonylag sok pártonkívüli is elindult, és mivel a szavazók tudták, hogy nem az önkormányzati képviselők fogják meghatározni a külpolitikai kérdéseket, Tajvan Kínával kapcsolatos politikája nem volt meghatározó.

Magyar szemmel amúgy a bűnözés nem igazán valós téma, Tajvan közbiztonsága világszinten is kiemelkedően jó, kevés helyre lehet azt mondani, hogy éjszaka, nőknek, egyedül is biztonságos, Tajpej ilyen. Nagyon sokféle „új” közösség is kialakult, de az elsősorban Délkelet-Ázsiából érkezők általában rendezetten, a legnagyobb mértékben vegyes házasságok révén érkeznek az országba, megvannak már ugyan a maguk közösségei a szigeteken, de nincsenek feszültségek a többségi társadalommal.

A lakhatás viszont valóban nagyon drága. Mint a térségben oly sokan, úgy Tajvan is azzal küzd, hogy nagyon kis helyen (harmad magyarországnyi területen) él 2,4-szer több ember, ráadásul Tajvan egy jelentős része magas hegység, így azokon a részeken, ahol valóban laknak, szinte el sem válnak a sok, magas épülettel felépített városok (ennek van egy olyan hátulütője is, hogy például a nagy, magas társasházak miatt a tetőre szerelt napelemek sem segítik a hatalmas energiaigényt.

A referendum

Talán meglepőbb volt, hogy a hírekben azt lehetett olvasni, hogy Tajvan elutasította azt, hogy a választói korhatár 20-ról 18 évre csökkenjen, a választásokat kísérő véleményformáló népszavazáson. Ez azért így nem igaz, pontosabb megfogalmazás, hogy az ehhez szükséges alkotmánymódosítás nem kapott elég támogatást. A szavazásnak volt egy olyan tétje is, hogy a megválasztható népképviselők alsó korhatára is csökkenjen (ma csak 23 évnél idősebb embereket lehet képviselőnek választani, ezt is 18 évre vitték volna le a kezdeményezők).

A véleményformáló kifejezés pedig valami olyasmit takar, hogy amennyiben a csökkentés mellett szavazott volna a társadalom, az csak támogatás lett volna a politikusoknak, de még utána is a megfelelő politikai fórumokban nagy többséggel kellett volna támogatni a javaslatot. A tajvaniak szűk többsége ugyan egyetértett a kezdeményezésekkel, de ez a szavazás elbukott, mert a szavazók körében nem volt meg a megfelelő támogatás. A világon amúgy nagyon eltérő gyakorlatok vannak, de a választójog alsó korhatára 16 és 25 év között szóródik, de messze a 18 év a leggyakoribb belépő korhatár, minderről itt talál egy remek összeállítást és térképet.

Kína-politika

És akkor a Kína-barátságról. Valójában a DPP és a KMT is jelenleg leginkább a status quo híve, a különbség talán ott érhető tetten, hogy a KMT elég erős a nagy tajvani cégek vezetői, az üzleti körök világában. Ennek nem az az oka, hogy ők igyekeznének a papíron kommunista Kína karjai közé, de mivel ezer szálon építik üzletüket a Kínával való kapcsolattartással, így kevésbé harciasak, ha a DPP a héja, akkor ők a galambok. Azt azonban visszautasítják, hogy a kínai politikai rezsimmel szimpatizálnának.

Az utóbbi években kormányzó DPP ennél határozottabb álláspontot képvisel. Kínával szemben, azt hangsúlyozza, hogy Tajpej nem enged a kínai nyomásnak, és a nemzetközi diplomáciai lehetőségeihez mérten elutasítja a kínai kibertámadásokat, fenyegető nyilatkozatokat, illetve hadgyakorlatokat. Kifejezetten elutasítóak mind az „egy Kína”, mind a „két Kína” szlogenekkel szemben. Előbbi a Kínai Népköztársaság azon politikája, amely Tajvant nem önálló államnak, hanem saját részének próbálja beállítani, míg utóbbi annak (a ma már nem túl hiteles) lehetőségnek a politikája, hogy egy kínai államban működhet két politikai rendszer is, ezt Hongkong esete és az ottani polgárjogi tüntetések fogadtatása már bebizonyította.

A remény

Tajvan Kína-politikája mindenesetre a mostani választással nem módosult. A sziget politikusai azt gondolják, hogy Tajvannak meg kell tudnia védenie magát, és ezt részben, nem jelentéktelen haderejükre, illetve geográfiai elhelyezkedésükre (távoli sziget) alapozzák. És ebben van is valami, hiszen miközben abban mindenki bízik, hogy Tajvan és Kína konfliktusa nem fordul át katonai konfliktusba, de ha így történne, Tajvannak számottevő katonai ereje is van, ráadásul, egyes, Kínához közeli szigetein is vannak támaszpontjai, biztosan komoly veszteségeket tudna okozni egy esetleges fegyveres konfliktus során a népköztársaságnak.

Emellett a sziget leginkább a gazdasági erejében bízhat. A világgazdaság legnagyobb gazdasági kiszolgáltatottsága alighanem nem Oroszország és a nyersanyagok, hanem Tajvan és a félvezetők miatt áll fenn, ugyanis a kicsi, de rendkívül fejlett sziget állítja elő a csipgyártáshoz szükséges félvezetők (semiconductor) világtermelésének közvetlenül kétharmadát, de közvetve 92-93 százalékát.

Ráadásul ebben az iparágban egy olyan 5-10 éves technológiai előnye van, ami mintha tartósan megmaradna, bármennyire is fejlődik például Kínában ugyanez az ágazat. Igaz, most az Egyesült Államok már felismerte ennek a kockázatát is, így ha piaci körülmények között nem is, de adminisztratív eszközökkel, az önálló termelés szabályozói megsegítésével megpróbálhatja fejleszteni a saját félvezetőiparát.