Kanye West beizzította a 2024-es elnökjelölti kampányát

2022. november 25. – 13:00

Másolás

Vágólapra másolva

Bár korábban többször beszélt már róla, úgy tűnik, Kanye West hivatalosan is bejelentette, hogy 2024-ben indul az elnökségért. A sztár, aki jogilag Ye-re változtatta a nevét, egy videót tett közzé a közösségi médiában a kampánylogójáról #Ye24 hashtaggel – írja a BBC.

West már 2020-ban is indult az elnökválasztáson, de a kampánya hamar kudarcba fulladt, miután túl későn jelentette be az indulási szándékát, ezért csak 12 államban került fel a szavazólapra, és mindössze 70 ezer szavazatot gyűjtött össze.

Westet a hét elején Trump mar-a-lagói golfklubjában látták az ismert szélsőjobboldali aktivista, Nick Fuentes társaságában. West később azt állította, felkérte Trumpot, hogy induljon vele együtt alelnökjelöltként, amit a volt elnök – aki nemrég jelentette be, hogy ismét megméretteti magát az elnökválasztáson – elutasított. Egy videóban, amit a találkozó után készített, West azt állítja, Trump kiabálni kezdett vele, és azt vágta a fejéhez, hogy minek indul, úgyis veszíteni fog.

West most azt sugallta, hogy Milo Yiannopoulos szélsőjobboldali kommentátort kérte fel kampánymenedzsernek. A Breitbart című jobboldali kiadvány korábbi szerkesztője, Yiannopoulos akkor sodródott távolabb a mainstream konzervatívoktól, amikor 2017-ben előkerült róla egy videó, amelyen mintha arról beszélne, elnézi a pedofíliát. Yiannopoulos azzal védekezett, a megjegyzéseket viccnek szánta, és kijelentette, hogy undorodik a kiskorúak szexuális zaklatásától. Yiannopolous korábban a Twitterről álhírterjesztés miatt letiltott Marjorie Taylor Greene republikánus kongresszusi képviselőnő gyakornokaként dolgozott.

Kanye West sorozatos botrányairól és arról, hogyan szorult ki ezek miatt szinte teljesen a szórakoztatóiparból, ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!