LMBTQ-szivárványnak nézték a vébén egy brazíliai állam zászlajának csíkjait

2022. november 23. – 12:14

Másolás

Vágólapra másolva


A katari vébéről tudósító brazil újságírót, Victor Pereirát vegzálták a rendőrök a Luszail Stadion előtt, miután néhányan egy regionális brazil zászlót LMBTQ-zászlónak néztek.

A Brazília északkeleti régiójában található Pernambuco állam zászlaján alul fehér alapon egy piros kereszt látható, felső részén pedig kék alapon a csillag és a nap között egy piros-sárga-zöld sáv fut, félkör alakban. A Szaúd-Arábia Argentína ellen aratott 2-1-es győzelmét követően a stadion előtt történt incidenst az újságíró rögzítette telefonjával, de azt a hatóságok elkobozták.

„A fehér ruhás fickó megragadta a zászlót, a földre dobta és taposni kezdte. Fogtam a telefonomat, hogy felvegyem, de kikapta a kezemből, és azt mondta, csak akkor adja vissza, ha törlöm a videót” – mondta Pereira. „Ekkor megjelent egy rendőr, aki elvette a telefont a másik fickótól, és ő is felszólított, hogy töröljem a videót”.

Pereira engedelmeskedett, hogy visszakapja a telefonját, az eset azután kapott nyilvánosságot, miután felkerült a Twitterre. Pernambuco kormányzója szolidaritásáról biztosította Pereirát.

Katarban a homoszexualitás illegális és börtönnel büntethető. A vébé kezdetére a FIFA bekeményített, ezért visszakoznak a szivárványos karszalaggal lázadozó válogatottak. Korábban a svájci, a belga, a dán, a holland, a német, az angol és a walesi szövetség is jelezte, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által kiosztott, általános pozitív szlogeneket viselő karszalagok helyett konkrétan szeretnék ráirányítani a figyelmet a házigazda Katar szexuális kisebbségeket sújtó diszkriminatív gyakorlatára (erről a beharangozó cikkünkben mi is írtunk).

A hét résztvevő deklarálta, hogy a nemzetközi szövetség által felajánlott lehetőségek helyett inkább a szivárványos „One Love” feliratú karszalagot viselik majd, és amennyiben a FIFA megbünteti őket ezért, várják a csekket, és majd fizetnek. A várt pénzbírság helyett a FIFA azonban azzal fenyítette be a „lázadó” válogatottakat, hogy

a szivárványos karszalagot magára a meccsre hatást gyakorló büntetésekkel szankcionálja, például azzal, hogy a játékvezető a karszalagot viselő csapatkapitánynak már a kezdő sípszó előtt kioszt egy sárga lapot.

A Német Labdarúgó-szövetség közölte, hogy jogi lépéseket terveznek tenni a FIFA ellen a OneLove szivárványos karszalagok világbajnokságon való tiltása miatt, mivel az ország egyik legnagyobb szupermarketlánca, a REWE visszalépett a szponzorációtól a lépés miatt, írja a Guardian.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!