Ez történt kedden

2022. november 23. – 07:52

Másolás

Vágólapra másolva
  • Ukrajna energetikai infrastruktúrájának fele megsérült vagy megsemmisült, és jelenleg 10 millióan vannak áram nélkül. A WHO szerint a háború eddigi legsötétebb napjait éli az ukrán egészségügyi rendszer.
  • Ezzel együtt a kijeviek úgy látják, az ukránoknak arra kell felkészülniük, hogy 2023 márciusáig folyamatosak lesznek az áramszünetek.
  • Oroszország eközben azt állította, nem törekszik a kijevi kormány megbuktatására: ami már csak azért is érdekes, mert február végén pont azért indítottak háborút Ukrajna ellen, hogy többek között megbuktassák annak kormányát.
  • Az AP elbocsátotta újságíróját, miután az megírta egy „magas rangú amerikai titkosszolgálati forrásra” hivatkozva tényként azt az – utóbb helytelennek bizonyuló – információt, miszerint az ukrán-lengyel határ lengyel oldalán becsapódó rakétát Oroszország indította.
  • Zelenszkij tanácsadója reagált eközben Orbán nagy-magyarországos sálára: Így kezdődnek a véres háborúk – mondta.
  • Kollégáink pedig Herszonban jártak: helyszíni riportunkat Herszonból itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!