Oroszország nem törekszik az ukrán kormány megbuktatására – állítja Oroszország, mely kilenc hónappal ezelőtt inváziót indított az ukrán kormány megbuktatására

2022. november 22. – 14:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője keddi tájékoztatóján leszögezte, hogy a „különleges művelet” nem a kijevi kormányzat megbuktatására indult, és erről Vlagyimir Putyin is többször beszélt már. Az orosz elnök és adminisztrációja egyébként a háború során az oroszajkú ukrán polgárok elleni „népirtás”-tól az Ukrajnában működő oroszellenes „náci” klikk kiiktatásáig változatos – és sokszor egymásnak és a tényeknek is ellentmondó – indokot hozott fel az invázióra.

Azonban a február 24-én indult orosz invázió előkészítése és kivitelezése egyértelműen arra utal, hogy Moszkva egy 1968-as jellegű katonai puccsot akart végrehajtani a 2019-ben még az oroszokkal való kiegyezés platformján álló Volodomir Zelenszkij ellen; egyes hírek szerint Kijevbe beszivárgó fedett ügynökök megpróbáltak végezni az ukrán vezetéssel is.

Úgy tűnik, a Kreml arra számított, hogy Ukrajnában van egy olyan politikai klikk, mely hajlandó lesz együttműködni velük, másfelől arra, hogy a háború előtt valóban népszerűtlen kijevi vezetés fegyveres megbuktatását az ukránok passzív beletörődéssel fogadják majd. A háború egyik legnagyobb rejtélye, hogyan nézhette be így Oroszország az ukrán helyzetet, és az elmúlt húsz év katonai konfliktusait nagy körültekintéssel kezelő Vlagyimir Putyin hogyan ugorhatott bele egy ilyen hazárdjátékba.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!