Nagy többséggel nyert a hivatalban lévő államfő az előrehozott elnökválasztáson Kazahsztánban

2022. november 21. – 08:27

Másolás

Vágólapra másolva

Kaszim-Zsomart Tokajev hivatalban lévő kazah államfő nagy többséggel nyert a hét végén tartott előrehozott elnökválasztáson az ország választási bizottságának hétfőn közzétett előzetes eredményei szerint, írja az MTI.

A tájékoztatás szerint Tokajev – 69,4 százalékos választói részvétel mellett – a voksok 81,31 százalékát szerezte meg.

Kaszim-Zsomart Tokajev szavazás után – Fotó: AFP
Kaszim-Zsomart Tokajev szavazás után – Fotó: AFP

Tokajev 2019 júniusában lett Kazahsztán elnöke, miután az országot csaknem 30 évig vezető Nurszultan Nazarbajev lemondott. Azon a szavazáson Tokajev a szavazatok 70,96 százalékával nyert. Az elnök a mostani kampányban „új Kazahsztán” kiépítését hirdette meg, amelyben csökkennek a társadalmi egyenlőtlenségek.

Az idén júniusban népszavazáson alkotmányreformot fogadtak el, amelynek értelmében az államfő mandátuma az eddigi ötéves helyett hétéves lesz, ugyanakkor a megbízatás ezentúl nem újítható meg. Az elnökválasztás 2024-ben lett volna esedékes, de Tokajev a reformok és az állam szerkezetének megerősítésére hivatkozva előrehozta.

Tokajevről és a kazahsztáni helyzetről részletesebben ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!