Egy évvel előrehozzák a 2024-es kazahsztáni elnökválasztást

2022. szeptember 1. – 11:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Előrehozott elnök- és parlamenti választás megrendezését javasolta Kazahsztánban csütörtökön Kaszim-Zsomart Tokajev államfő, írja az MTI.

Tokajev szerint ősszel tartanák az elnökválasztást az eredetileg tervezett 2024-es választások helyett. Az elnök a parlamentben arra is javaslatot tett, hogy egy államfő ezentúl csak egy hétéves ciklust tölthessen be, és utána ne lehessen újraválasztani. Az eddigi szabályozás szerint Kazahsztánban öt évre választottak elnököt, akit egymás után legfeljebb kétszer lehetett újraválasztani.

Az előrehozott választásokat 2023 első felében tartanák a tervek szerint. Tokajev úgy vélte, az intézkedés azért fontos, hogy „megerősítsék az állam szerkezetét és a reformok bevezetését”.

Januárban súlyos politikai válság rázta meg a közép-ázsiai országot, zavargások törtek ki az üzemanyagként használt cseppfolyósított gáz hatósági árának megemelése miatt, és az összecsapásokban legalább 230 ember meghalt. Az elégedetlenséget az államfő csak külső, orosz segítséggel tudta megfékezni.

Nurszultan Nazarbajev korábbi államfő 1990-től tekintélyelvű rendszert tartott fenn 2019-ig, amikor átadta a hatalmat Tokajevnek. A hatalom átadása után is megtartott azonban egy sor kulcsfontosságú tisztséget saját maga és a rokonai számára. A Tokajev és a Nazarbajev klánja közötti hatalmi harc lehetett a zavargások hátterében, de a pontos kiváltóokokat a mai napig nem ismerni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!