Lánya kísérte el Kim Dzsongunt egy új típusú, ballisztikus rakéta tesztjére

2022. november 19. – 12:25

Lánya kísérte el Kim Dzsongunt egy új típusú, ballisztikus rakéta tesztjére
Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun a lányával sétál phenjani nemzetközi repülőterén 2022. november 18-án, ahova azért látogattak el, hogy megnézzék egy új típusú, interkontinentális ballisztikus rakéta kísérleti kilövését – Fotó: STR / KCNA VIA KNS / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Lánya kísérte el Észak-Korea vezetőjét, Kim Dzsongunt egy új típusú, interkontinentális ballisztikus rakéta kísérleti kilövésére pénteken – írja a CNN. Ebben az a rendkívüli, hogy korábban hiteles forrás sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudta, hogy Kim Dzsongun lánya létezik.

Az állami Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) adta ki azokat a fotókat, amelyeken Kim Dzsongun és lánya látható, amint egy új típusú, Hwasong-17-es rakétát szemlélnek a rakéta kilövése előtt. A rakéta az észak-koreai főváros, Phenjan nemzetközi repülőteréről indult, és megtett majdnem ezer kilométert. A rakéta a Japán fenntartóság alá tartozó, lakatlan Oszima szigetétől 210 kilométerre csapódott be. A japán hatóságok szerint nem ez az első alkalom, hogy Észak-Korea olyan rakétákkal kísérletezik, amelyek hatótávolsága akár az Egyesült Államok partjait is elérheti. Az észak-koreai hírügynökség szerint Kim Dzsongun célja a rakéta kilövésével az volt, hogy demonstrálja Észak-Korea erejét, főleg az Egyesült Államok és Dél-Korea felé.

Kim Dzsongun és családja magánéletéről igen keveset tudni. Tíz évvel ezelőtt kezdődtek el az első találgatások, hogy az észak-koreai vezető felesége terhes, de a híreket hivatalosan senki nem erősítette meg. A házasságukról is csak 2012-ben kezdett cikkezni az állami média, három évvel azután, hogy Kim Dzsongun elvette a feleségét – legalábbis ezt állítja a dél-koreai hírszerzés. A dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) szerint Kim Dzsongunnak és feleségének három közös gyermeke van.

A közelmúltban Észak-Koreában több rakétakísérlet is volt, aminek lehet egy olyan üzenete, hogy Észak-Korea öt év után az első valódi nukleáris fegyverkísérletre készül. Szeptemberben Észak-Korea felülvizsgálta nukleáris törvényeit, kibővítve azon forgatókönyvek körét, amelyekben nukleáris fegyvereket telepíthet. Kim Dzsongun emellett „visszafordíthatatlan” atomhatalommá nyilvánította Észak-Koreát. Phenjan jelentősen megnövelte a rakétalövések gyakoriságát is ebben az évben, hiszen idén eddig már több mint 40 rakétakilövést hajtott végre, ami rekordmennyiségnek számít. Részletesebben Észak-Korea rakétakísérleteiről ebben a cikkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!