NATO-főtitkár: Első számú prioritás, hogy Ukrajnának jobb légvédelmi rendszere legyen

2022. november 16. – 13:24

Másolás

Vágólapra másolva

Újságírói kérdésre válaszolva a NATO-főtitkár Jens Stoltenberg elmondta, hogy a NATO az orosz-ukrán háború kezdete óta megerősítette a jelenlétét a keleti határán, az erősítés pedig folytatódni fog.

Hangsúlyozta, hogy első számú prioritása a szövetségnek, hogy Ukrajnának jobb légvédelmi rendszere legyen az orosz támadások ellen.

A NATO-főtitkár elmondta, hogy a szövetség tárgyalt Oroszországgal az incidens után, de a részletekről nem beszélt.

Stoltenberg hangsúlyozta, hogy a korai vizsgálatok szerint nagyon valószínű, hogy egy ukrán légvédelmi rakéta csapódott be. Kiemelte, hogy az, hogy az incidens megtörtént, nem a NATO-védelem hibája, a rakétának nem volt támadásra hasonlító jellemzői, és „ezért történt, ami és úgy, ahogy történt.”

A főtitkár szerint az, hogy a NATO támogatja Kijevet, maximalizálja annak a lehetőségét, hogy egy békés megoldás születhet a konfliktusra.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a NATO brüsszeli központjában 2022. november 16-án – Fotó: John Thys / AFP
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a NATO brüsszeli központjában 2022. november 16-án – Fotó: John Thys / AFP

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!