A G20-as csúcs zárónyilatkozatában elítéli az oroszok háborúját

2022. november 16. – 09:57

Másolás

Vágólapra másolva

A G20-csoport összes tagja, beleértve Oroszországot, elfogadta az indonéziai csúcstalálkozó zárónyilatkozatát, amelyben szerepel az ukrajnai háború elítélése is.

A dokumentum szövege szerint a legtöbb tag határozottan elítélte az ukrajnai háborút. Moszkva kezdetben ellenezte, hogy a zárónyilatkozatban utalás történjen az ukrajnai háborúra, és a vele jó gazdasági kapcsolatokat ápoló Kína és India sem támogatta ezt.

„Voltak más nézetek és a helyzet eltérő megítélése is” – folytatódik a szöveg, amely az Ukrajna elleni orosz támadást háborúnak nevezi, nem „különleges katonai műveletnek”, amit a hivatalos orosz dokumentumokban használnak.

A dokumentumban azt is írták, hogy nem a G20 az a fórum, amelyik alkalmas biztonsági kérdések megoldására.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter néhány órával a zárónyilatkozat elfogadása előtt elutazott a csúcstalálkozóról. (MTI, Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!