Orosz műsorvezető élőben: Bármit mondanék a herszoni kivonulásról, börtön lenne a vége

2022. november 12. – 12:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Andrej Norkin orosz műsorvezető szembesült azzal, hogy mennyire szorítják keretek közé a sajtószabadságot Oroszország törvényei. A műsorában fel kellett volna vezetnie a Herszoni régióból elrendelt orosz kivonulásról szóló szakértői beszélgetést, azonban már a téma felvetése is gondot okozott. A magyarul a „van-rajta-sapka, nincs-rajta-sapka” jellegű felvezetőjében Norkin a következőket mondta:

„Hiába várják, hogy véleményt mondjak róla, nem mondok semmit. De hogy miért nem, azt el tudom magyarázni.

Amennyiben támogatom a dolgot, és azt állítom, hogy a védelmi minisztérium helyesen döntött Herszon elhagyásával kapcsolatban, akkor nyilvánosan Oroszország területi egységének megsértésére szólítok fel (idézi az megfelelő paragrafust). Direkt megnéztem reggel, néhány év börtön jár érte.

Amennyiben nem támogatom a dolgot, és azt állítom, hogy a védelmi minisztérium rosszul döntött Herszon elhagyásával kapcsolatban, akkor nyilvánosan lejáratom a hadsereget (idézi a megfelelő paragrafust), azért ugyanúgy börtön jár, a büntetési tétele nagyjából ugyanaz.

Nem akarok börtönbe vonulni. Ezért most nézzük meg a bejátszást és aztán a szó a kedves meghívott szakértőinké.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!