Már csak négy államban folyik a verseny a szenátusi többségért

2022. november 9. – 07:58

Másolás

Vágólapra másolva

Beérkeztek az első részeredmények Nevadából, a csatatérállamok közé pedig bekúszott az előzetesen sima republikánus államnak jósolt Wisconsin is. Továbbra is a demokraták lehetnek boldogabbak a szenátusi versenyben Fetterman győzelme után.

  • Nevada: Az állam szabályai szerint meg kellett várni az első részeredmények publikálásával a legutolsó embert is, aki még urnazárás előtt állt be a sorba. Így bár papíron már magyar idő szerint hajnali négykor véget ért a szavazás Nevadában, reggel hét előtt publikálták csak az első eredményeket. 42 százalékos feldolgozottságnál a demokrata Catherine Cortez Masto 11 százalékkal vezet, ám a New York Times előrejelzése szerint a végeredmény ennél jóval szorosabb lesz, és Cortez Masto mindössze 0,7 százalékkal nyer majd.
  • Wisconsin: A választás előtt a FiveThirtyEight 81 százalékra tette Ron Johnson republikánus szenátor győzelmi esélyeit, és 5 százalékos előnyt jósolt neki. Ezzel szemben 93 százalékos feldolgozottságnál mindössze 1,4 százalék a demokrata Mandela Barnes lemaradása. Igaz, a New York Times szerint ez is marad majd az eredmény.
  • Georgia: A demokrata Raphael Warnock egy hajszállal átvette a vezetést Herschel Walkertől. 95 százalékos feldolgozottságnál 0,8 százalékkal, azaz nagyjából 30 ezer szavazattal vezet a demokrata szenátor. A New York Times 0,6 százalékos győzelmet jósol neki, de nagyon úgy néz ki, hogy nem fogja elérni az 50 százalékot, így második fordulóra lesz szükség.
  • Arizona: Nagyon lassan halad a szavazatszámlálás Arizonában. Három óra alatt mindössze 4 százalékot nőtt a feldolgozottság. 54 százalékos feldolgozottságnál továbbra is nagy előnnyel, 16 százalékkal vezet Mark Kelly, a New York Times 2,7 százalékos győzelmet jósol.
Egy szavazóbiztos fel nem használt levélszavazatokkal teli dobozokat pakol az egyik nevadai szavazóhelyiségben – Fotó: Ethan Miller / Getty Images / AFP
Egy szavazóbiztos fel nem használt levélszavazatokkal teli dobozokat pakol az egyik nevadai szavazóhelyiségben – Fotó: Ethan Miller / Getty Images / AFP

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!