Ritka cáfolatot adott ki a veszteségekről az orosz védelmi minisztérium

2022. november 7. – 14:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz védelmi minisztérium szokatlan módon cáfolta orosz katonai bloggerek értesüléseit, amelyek szerint egy haditengerészeti gyalogsági egység több száz embert vesztett egy eredménytelen kelet-ukrajnai offenzívában – közölte az állami RIA hírügynökség. A minisztérium visszautasította a bloggerek állításait, miszerint a csendes-óceáni flotta 155. tengerészdandárja „nagy és értelmetlen, emberi és felszerelésbeli veszteségeket szenvedett”.

„Az egységparancsnokok hozzáértő tevékenységének köszönhetően a tengerészgyalogosok veszteségei az adott időszakban nem haladják meg a harci erő 1%-át, a sebesültek jelentős része pedig már visszatért a szolgálatba” – áll a közleményben. A Guardian kommentárja szerint a ritka cáfolat azt sugallja, hogy a bloggerek érzékeny pontra tapintottak és az orosz erők nagy nyomás alatt vannak Ukrajna részben megszállt területein.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!