Az USA több nyitottságot kér Zelenszkijtől a béketárgyalásokra a Washington Post cikke szerint

2022. november 6. – 09:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Biden-kormány a háttérben arra bátorítja Ukrajna vezetőit: hagyjanak fel azzal, hogy nyilvánosan elutasítják a béketárgyalásokat, amíg Vlagyimir Putyin orosz elnököt el nem távolítják a hatalomból – írja a Washington Post a tárgyalásokra rálátó névtelen forrásokra hivatkozva.

Az USA „nem akarja tárgyalóasztalhoz kényszeríteni” Zelenszkijt, a cikk szerint inkább annak biztosítása a célja, hogy Ukrajna „megőrizze erkölcsi tartását nemzetközi támogatói szemében”. Ehhez a Biden-kormány szerint szükség volna annak jelezésére, hogy adott esetben nyitottak lennének az Oroszországgal való tárgyalásokra.

Miközben az amerikai fél osztja az ukránok álláspontját azzal kapcsolatban, hogy Putyin egyelőre nem gondolja komolyan a tárgyalásokat, elismerik, hogy Zelenszkij totális elutasító magatartása is aggodalmat váltott ki Európa, Afrika és Latin-Amerika egyes részein, ahol egyre inkább érződnek a háború negatív gazdasági hatásai.

„Az Ukrajnával kapcsolatos fásultság valós jelenség néhány partnerünknél” – mondta egy névtelenséget kérő amerikai tisztviselő a lapnak.

Az orosz invázió február 24-i kezdete utáni hetekben Zelenszkij még tett javaslatokat tárgyalásokra, azt is vállalta volna, hogy Ukrajna semleges marad (nem akar csatlakozni a NATO-hoz), miközben kérte az Oroszország által megszállt területek visszaadását.

Mára azonban Ukrajna vezetése jóval keményebb álláspontot képvisel. Szeptember végén, miután Putyin további négy ukrajnai régiót annektált keleten és délen, Zelenszkij rendeletet adott ki, amelyben „lehetetlennek” nyilvánította a tárgyalásokat az orosz vezetővel. „Tárgyalni fogunk az új elnökkel” – mondta egy videóbeszédben. Nyilvánosan az orosz fél sem mutatkozik nyitottnak tárgyalásra, a Kreml ezzel kapcsolatos közlései rendre azt hangsúlyozzák, hogy nem látnak alapot erre.

Az USA kormánya részéről az indokolhatja a béketárgyalásokra való nyitottság kérését, hogy a nyakukon vannak a félidős választások (midterms), és a háború mostani szintű támogatása népszerűtlen a jobboldali szavazók körében. Az amerikai biztonsági támogatás Ukrajnának a háború kezdete óta 18,2 milliárd dollárt tett ki. A Wall Street Journal november 3-án közzétett felmérése szerint a republikánusok 48 százaléka szerint az Egyesült Államok „túl sokat” tesz Ukrajna támogatásáért, miközben márciusban még csak 6 százalék volt ez az arány.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!