A baloldali blokk nyerte a dán előrehozott választást, Mette Frederiksen maradhat a miniszterelnök

2022. november 2. – 09:36

A baloldali blokk nyerte a dán előrehozott választást, Mette Frederiksen maradhat a miniszterelnök
Mette Frederiksen kormányfő az előrehozott választás estéjén 2022. november 1-jén – Fotó: Nikolai Linares / Ritzau Scanpix / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A várakozásokkal ellentétben kifejezetten jól szerepelt a dán szociáldemokrata párt a dániai előrehozott választásokon vasárnap. A választást, amit sokan csak bizalmi szavazásként emlegettek, a jelenlegi miniszterelnök, Mette Frederiksen pártja és az őt támogató baloldali pártok, a „vörös blokk” nyerte. Frederiksen így újra kormányt alakíthat, amelynek várhatóan 90 képviselős támogatottsága lesz majd a 179 fős parlamentben – írja a BBC.

Az országot 2019 óta a Szociáldemokrata Párt által adott kisebbségi kormány vezette a most 44 éves Mette Frederiksen vezetésével. A kormány a parlamenti döntések elfogadásához legtöbbször a baloldali blokkot hívta segítségül.

Az előzetes felmérésekkel szemben a kormánypárt az elmúlt két évtized legjobb választási eredményét tudta produkálni. Pedig nem indultak jó helyzetből: az országban hét hónap múlva, tavasszal kellett volna szavazni, de a dán nyércállomány két évvel ezelőtti leölése körüli botrány végül oda vezetett, hogy mégis előrébb kellett hozni a voksolást, a szociálliberálisok pártja ugyanis a nyércügy körüli felháborodást meglovagolva azzal fenyegette meg október elején a szociáldemokratákat, hogy ha nem írnak ki előrehozott választásokat, akkor megvonják tőlük a támogatásukat, Frederiksennek pedig bizalmi szavazással kell majd szembenéznie.

A dán kormány 2020 novemberében döntött úgy, hogy az ország teljes, tenyészetre tartott nyércpopulációját kiirtja, hogy megpróbálja megállítani a koronavírus terjedését. A nyérceket a prémjükért tenyésztik, ebből készül a nercbunda. Dánia korábban nemcsak Európa, hanem a világ egyik legnagyobb nercexportőre volt, a kormány drasztikus döntése, nagyjából 15-17 millió állat elaltatása, után viszont gyakorlatilag az egész iparág bedőlt. Ez már önmagában megrázta az ország közvéleményét, igazi botrány viszont akkor támadt, amikor kiderült, hogy az állatok leöléséről szóló rendeletnek nem volt jogalapja. Bár Frederiksen elkerülte a felelősségre vonást, a népszerűségét alaposan megtépázta az ügy.

A kormányzó Szociáldemokrata Párt ugyan még az előrehozott választások előtt is vezetett a felmérésekben, de népszerűsége már a nyércügy kifutása előtt visszaesett, többek között a városi szavazóktól való elszakadása és a klímaproblémákkal kapcsolatos szemléletváltás miatt. A dán titkosszolgálatok egyik volt vezetőjének büntetőügye is hozzájárult a botrányokhoz, majd még az orosz–ukrán háború és az energiaválság miatti nehéz helyzetet tetézte, hogy a múlt hónapban Dánia partjainak közelében robbanások rongálták meg az Északi Áramlat 1 vezetéket, amely fő útvonalát képezte az Európába irányuló orosz gázszállításoknak.

A novemberi előrehozott választások előtt a felmérések a kormánypárt szűk vezetését jósolták, de egyáltalán nem volt biztos, hogy Frederiksen pártja megtarthatja a parlamenti többséget.

A dán belpolitikai helyzetről és a választási előrejelzésekről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök és a Szociáldemokrata Párt elnöke szavaz 2022. november 1-jén a Koppenhágától északra fekvő Vaerlose melletti Hareskovhallen szavazóhelyiségében – Fotó: Sergei Gapon / Anadolu Agency / AFP
Mette Frederiksen dán miniszterelnök és a Szociáldemokrata Párt elnöke szavaz 2022. november 1-jén a Koppenhágától északra fekvő Vaerlose melletti Hareskovhallen szavazóhelyiségében – Fotó: Sergei Gapon / Anadolu Agency / AFP

A keddi szavazás során végig bizonytalan volt, hogy Frederiksen balközép „vörös blokkja” vagy a Jakob Ellemann-Jensen vezette liberálisok által vezetett jobbközép „kék blokk” lesz a kormányzás közelében.

Végül a „vörös blokk” lett a győztes, 87 mandátumot szerzett az anyaországban, egy mandátumot a Feröer szigeteken, és az előrejelzések szerint további két mandátumot szerez Grönlandon is, amely Dánia autonóm területe, ahol hagyományosan a baloldali jelöltek győznek. Ezzel 90 mandátumot és egyszemélyes többséget szereztek a dán parlamentben. Frederiksen pártja, a Szociáldemokraták két mandátumot, a szavazatok több mint negyedét (27,5%) szerezte meg, így messze a legnagyobb párttá vált az országban. A 179 tagú törvényhozásban a parlamenti többség megszerzéséhez 90 mandátumra van szükség.

Frederiksen győzelmi beszédében arról beszélt, szélesebb koalíciót szeretne létrehozni. „Mi egész Dánia pártja vagyunk” – mondta. A jelenlegi kormány szerdán formálisan lemond, hogy megkezdődhessen az új kormány megalakításának folyamata.

A korábbi miniszterelnök, Løkke Rasmussen által vezetett Mérsékeltek is erősen szerepelt a választáson, az alig öt hónapja alapított párt a harmadik legnagyobb párt lett Dániában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!