Erősen kezdett Elon Musk a Twitter Főcsiripeként, megosztott egy összeesküvés-elméletet, majd törölte is

2022. október 30. – 23:15

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk nagy menetet nyomott vasárnap a frissen megszerzett drágaságán, a Twitteren. A dolog úgy kezdődött, hogy egy férfi pénteken betört az amerikai képviselőház elnökének, Nancy Pelosinak és férjének, Paul Pelosinak az otthonába, ahol kalapáccsal bántalmazta a 82 éves Paul Pelosit, akit az eset után kórházba szállították.

A történtekkel kapcsolatban Hillary Clinton a Los Angeles Times egy cikkére hivatkozva azt írta a platformon: „A Republikánus Párt és szócsövei mostanában rendszeresen gyűlöletet és elborult összeesküvés-elméleteket terjesztenek. Megdöbbentő, de nem meglepő, hogy erőszak lesz az eredménye. Polgárokként felelősségre kell vonnunk őket szavaikért és az azokat követő tetteikért.”

Erre reagált csípőből a magát már Chief Twitként, azaz Főcsiripként meghatározó Elon Musk: „Van egy aprócska esély arra, hogy több van ebben a történetben, mint ami látszik” – írta, és belinkelte az összeesküvés-elméleteket hírnek álcázó Santa Monica Observer egy cikkét, aminek már a címe is sokat elárul:

„A szörnyű igazság: Paul Pelosi ismét részeg volt, és péntek kora reggel vitába keveredett egy férfi prostituálttal.”

Fotó: Twitter
Fotó: Twitter

A megalapozatlan állításoktól hemzsegő írás szerint Nancy Pelosi férje egy San Franciscó-i melegbárban találkozott a „radikális baloldali meleg prostituálttal”, akivel valamiért dulakodni kezdtek, miután hazaértek Pelosiék lakására.

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a fenti mondat egyik állítása sem igaz. A szélsőjobboldali nézeteket valló támadónak Nancy Pelosi volt a célpontja másfél héttel az amerikai félidős választások előtt, a házelnök azonban pont nem tartózkodott otthon, amikor a férfi betört a házba.

A Musk által megosztott cikket publikáló oldal évek óta közöl álhíreket, 2016-ban azt írták, hogy Clinton meghalt, és hogy az elnökválasztási kampánykörúton lévő személy nem Clinton, hanem a dublőre.

Musk, akinek 112 millió követője van az immár az ő tulajdonában lévő platformon, nagyjából hat órával később törölte a tweetet, de addigra az már 28 000 retweetet és 100 000 lájkot kapott. Ezek után sokan felvetették, vajon megbízható, jó kezekbe került-e a Twitter.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!