Még mindig nem hiszem el, ami történt. Olyan volt, mint a pokol

Legfontosabb

2022. október 30. – 19:23

Még mindig nem hiszem el, ami történt. Olyan volt, mint a pokol
Az áldozatokra emlékezők – Fotó: Kim Hong-ji / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Szöul pezsgő bulinegyede katasztrófa helyszínévé változott szombat éjjel, amikor az Ithevon városrész szűk utcáin összegyűlt tömegben kialakult tumultusban több mint 150 ember halt meg, sokan pedig megsérültek.

A tragédia legtöbb áldozata huszonéves, aki csak azért ment el otthonról, hogy három év kihagyás után végre bulizzon egyet a halloweeni ünnepségeken.

A dél-koreai hatóságoknak egy napon belül szinte minden holttestet sikerült azonosítaniuk. A helyi rendőrség adatai alapján 154 halottról és legalább 133 sérültről lehet tudni, más források 153 halottról számolnak be. Lehetséges, hogy az áldozatok száma tovább emelkedik, miután a sérültek közül 37 ember válságos állapotban van. Az áldozatok közül legalább húszan külföldi állampolgárok voltak. A Külügyminisztérium jelezte, hogy magyar érintettje nincs a tragédiának.

A rendőrség vizsgálatot indított, hogy megállapítsa a történtek pontos okát. A szemtanúk szerint voltak előjelei a tragédiának, már sokkal korábban látszott, hogy a negyed utcáin veszélyesen sok ember tömörült össze. Nem tudni, hogy a rendőrség miért nem készült fel a tumultusra.

Fotó: Jung Yeon-je / AFP
Fotó: Jung Yeon-je / AFP

Akit elvitt a tömeg, az nem tudott szabadulni

Szöul Ithevon városrésze a főváros legnépszerűbb bulinegyede, ahol három év után először rendezhettek tömegrendezvényt. Dél-Korea csak hosszú vonakodás után oldotta fel a Covid miatt bevezetett járványügyi intézkedéseket. A 10 fős gyülekezést tiltó korlátozást csak áprilisban szüntették meg, és csak májusban szűnt meg a szabadtereken is kötelező maszkviselési szabály. A három éves szünet után a sok fiatal meg is indult a bulinegyed jelmezes partijaira, a városnegyed pedig a szokásosnál is zsúfoltabbá vált, a BBC szerint százezren is lehettek Ithevonban.

A szemtanúk szerint úgy nézett ki a környék, mint egy zsúfolt metró, ahol az ember meg se bír moccanni, csak a tömeggel mozog. „Láttam, hogy az emberek a bal oldalra tartanak, és láttam, hogy valaki meg az ellenkező irányba. Így ő beszorult középre, nem tudott szólni, nem kapott levegőt” – mondta egy szemtanú a CNN-nek.

Már negyed tizenegy körül érkezett bejelentés légzési nehézségekkel küzdő emberekről, de a pánik helyi idő szerint nagyjából este fél 11-kor hágott a tetőfokára, a tömeg ekkor zúdult be a negyed egyik lejtősebb sikátorába a Hamilton Hotel mögé. Hogy pontosan miért mentek be a szűk utcába annyian, nem tudni. Egy szóbeszéd szerint megláttak egy hírességet arra – ez pedig úgy ahogy össze is cseng azzal, hogy beszámolók szerint egy színész is életét vesztette szombat este.

A szemtanúk szerint az emberek lökdösődni kezdtek, akit a tömeg a sikátor közepén kapott el, annak esélye sem volt arra, hogy kikeveredjen belőle. Voltak, akik épületekre másztak fel, hogy túléljenek. Közben a tömeg másik felében nem tudták, hogy kicsit odébb egyeseket már újraélesztenek. A szemtanúk és túlélők beszámolói szerint a lejtős sikátorban az emberek dominóként estek egymásra. Egy amerikai katona arról beszélt a France24-nek, hogy volt, hogy több méter magasan feküdtek egymáson emberek.

Mentők és tűzoltók dolgoznak a sikátor bejáratánál – Fotó: Kim Hong-ji / Reuters
Mentők és tűzoltók dolgoznak a sikátor bejáratánál – Fotó: Kim Hong-ji / Reuters

„Még mindig nem hiszem el, ami történt. Olyan volt, mint a pokol” – mondta Kim Miszung, egy nonprofit szervezet tisztviselője, amely Ithevon turizmusát népszerűsíti.

Kim 10 eszméletlen emberen végzett újraélesztést, de közülük kilencet a helyszínen halottnak nyilvánítottak.

A Sky News szerint az áldozatok többsége tinédzser vagy huszonéves volt. Ők 4 kiskorú, 95 huszonéves, 32 harminc év feletti, és 9 negyven év körüli áldozatot számoltak össze. 13 embert akkor még nem azonosítottak. A legtöbb holttestet a Hamilton Hotel közelében tették le először, majd kórházba, vagy egy közeli edzőterembe vitték, hogy azonosítsák őket.

A szemtanúk rögtön az események után arról számoltak be, hogy az áldozatok többsége nő volt. Ezt később a hivatalos adatok is igazolták: 97 nő és 56 férfi veszítette életét. A fiatalkorúak, akiknek nincs személyazonosító kártyájuk, és a külföldiek azonosítása több időt vett igénybe, mondták a hatóságok.

Mentőautók mellett hagyják el a résztvevők a helyszínt – Fotó: Kim Hong-ji / Reuters
Mentőautók mellett hagyják el a résztvevők a helyszínt – Fotó: Kim Hong-ji / Reuters

Többen még mindig keresik a halloweeni rendezvényen részt vevő hozzátartozóikat. Egy 19 éves lány a barátjával akart ünnepelni, mielőtt a férfi megkezdte volna a katonai szolgálatát. A lány anyját a barát hívta telefonon, hogy a lánya meghalt, a teste beszorult a többi ember teste alá, és nem tudta őt kihúzni. Az anya utána a kórházakban kereste a lányát, és várta, hogy valaki hivatalosan mondjon neki valamit. A CNN szerint a dél-koreai hatóságokhoz helyi idő szerint vasárnap 12 óráig (itteni idő szerint hajnal négyig) több mint négyezer embert jelentettek be eltűntként – ez azonban azért is ilyen nagy szám, mert egy személyre több ilyen bejelentés is érkezhetett.

Vasárnapra kiderült, hogy legalább 26 külföldi állampolgár, 14 országból vesztette életét a tömegben. A katasztrófa áldozatai között volt kínai, orosz, amerikai, ausztrál, üzbég, vietnámi, kazah, osztrák, Srí Lanka-i, thaiföldi és norvég állampolgár is. Magyar érintettről nem tudni, de a szöuli magyar nagykövetség felhívást tett közzé, hogy aki tud érintett magyar állampolgárról, és segítségre van szüksége, az forduljon hozzájuk.

A külföldi vezetők köztük sorra fejezték ki részvétüket az áldozatok családtagjainak, köztük volt Joe Biden amerikai elnök, Hszi Csin-ping elnök kínai elnök és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is. Novák Katalin köztársasági elnök is kifejezte részvétét, ahogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

Mindenki tömegre számított, kivéve a rendőrség

A tragédia másnapján komoly kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy hogyan is történhetett meg a tragédia, miért nem léptek a hatóságok, amikor a városrész szűk utcái még a szokásosnál is zsúfoltabbá váltak. A szemtanúk szerint a pánik kitörése előtt 20-30 perccel is akkora tömeg volt a negyedben, hogy a metrómegállóknál is összeszorulva álltak az emberek.

Mentőmunkások hordágyakkal várakoznak a holttestek elszállítására – Fotó: Kim Hong-ji / Reuters
Mentőmunkások hordágyakkal várakoznak a holttestek elszállítására – Fotó: Kim Hong-ji / Reuters

Az ügyben megszólalt Lí Szangmin dél-koreai belügyi és biztonsági miniszter. Szerinte az ithevoni tömeget és az emiatt történt tragédiát nem lehetett volna előre megjósolni, sem megoldani. „Megértjük, hogy ez nem volt olyan probléma, amelyet a rendőrség vagy a tűzoltók előzetes kiküldésével meg lehetett volna oldani” – mondta Lí. A rendőrség kapacitásait ráadásul lefoglalták a más városrészekben lévő történések és tüntetések – tette hozzá. Jelentős számú rendőrt vezényeltek át például Gvanhvanmun-ba,

ám Ithevonban szerinte nem volt szokatlanul nagy tömeg, így csak „átlagos” mennyiségű rendőrt küldtek ki.

Juliette Kayyem, a CNN katasztrófavédelmi szakértője és nemzetbiztonsági elemzője szerint nehéz megmondani, hogy pontosan mi váltotta ki a pánikot, de az biztos, hogy a hatóságoknak nagy embertömegre kellett volna számítaniuk. „A hatóságok felelőssége, hogy valós időben figyeljék a tömegek méretét, hogy érzékeljék ha embereket kell kiszabadítani” – mondta Kayyem. Már abból is lehetett tudni, hogy sokan lesznek, hogy a környék szállodáit és jegyet igénylő rendezvényeit előre teljesen lefoglalták.

„Ez nem egy váratlan tömegrendezvény volt. Az egész város tudott róla, hogy ma este 100 ezer ember fog kijönni, a koronavírus óta ez az első alkalom, hogy ténylegesen kimegyünk Halloweent tartani” – mondta egy brit szemtanú, Janelle Story a Sky News-nak.

A tömeg jelentőségének elbagatellizálása talán onnan is fakadt, hogy Dél-Korea fővárosában nagyon nagy a népsűrűség, közel tízmillióan laknak a városban. Így Szöulban egyáltalán nem számít ritkának, hogy valahová – például egy metrómegállóba – annyian betömörülnek, hogy már egy tűt se lehet leejteni.

Miután kitört a pánik, és a tömeg megindult, több mint 500 tűzoltót és 1100 rendőrt küldtek ki. Csakhogy a hatóságok hiába siettek a helyszínre, egyszerűen nem fértek hozzá az emberekhez, vagy nem tudták őket kihúzni mások alól. Egy helyszínen lévő újságíró, Rafael Rashid szerint a rendőrök egy idő után már a kocsik tetejére mászva próbálták könyörögve felhívni az emberek figyelmét, hogy ne menjenek a sikátoros környékre. A kormány később figyelmeztető sms-eket küldött ki mindenki telefonjára, hogy ne menjen Ithevonba.

Egy férfit szállítanak el a helyszínről, miután a mentők ellátták – Fotó: Kim Hong-ji / Reuters
Egy férfit szállítanak el a helyszínről, miután a mentők ellátták – Fotó: Kim Hong-ji / Reuters

A 23 éves Suah Csót elkapta a tömeg, de sikerült bejutnia a sikátor mentén lévő egyik épületbe. „A mentők és a rendőrök általában mindig ott vannak az ilyen nagy eseményeken. Egy rendőr kiabált, de nem igazán tudtuk megmondani, hogy valóban rendőr volt-e, mert olyan sok ember viselt jelmezt” – mondta. Arra a kérdésre, hogy látott-e olyan hatósági embereket, akik megpróbálták korlátozni a sikátorba belépők számát, így válaszolt: „Az incidens előtt egyáltalán nem.” Egy másik, CNN-nek nyilatkozó szemtanú a helyzet „egyre rosszabbra fordulását” jellemezte, szerinte hallani lehetett, ahogy „az emberek segítséget kérnek másoknak, mert nem volt elég mentő, aki mindezt kezelni tudná”.

Nemzeti gyászidőszak jön

A szombati volt a legsúlyosabb tragédia Dél-Koreában a 2014-es Szevol-kompkatasztra óta. Akkor 300 ember, köztük 250 diák fulladt vízbe, miután a túlzsúfolt kompjuk felborult, a hajó legénysége pedig nem segített nekik. A baleset utáni országos felháborodás miatt Dél-Korea szigorított a biztonsági szabályokon.

A helyszínt felkereső Jun Szogjol dél-koreai elnök azt mondta, hogy vizsgálat indul a tömegszerencsétlenség ügyében, és intézkedéseket tesznek annak biztosítására, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő. „Az illetékes minisztériumokkal, például a Belügyminisztériummal és a Biztonsági Minisztériummal sürgősségi ellenőrzéseket kell végeznünk nemcsak a halloweeni események, hanem a helyi fesztiválok esetében is, gondosan figyelemmel kísérjük majd, hogy azok szabályos és biztonságos módon történjenek” – mondta Jun egy televíziós közleményben vasárnap.

A dél-koreai kormány pszichológiai támogatást és pénzbeli kárpótlást is nyújt azoknak, akiknek a családtagja meghalt vagy megsebesült a halloweeni ünnepségek során – jelentette ki Han Dokszu miniszterelnök vasárnap. Az érintetteknek a temetések lebonyolításában is segítenek.

Azt mondta, országuk története során úgy győzte le a katasztrófákat, hogy minden polgára összefogott. A szöuli vezetés azt mondta, nyilvános emlékhelyet állítanak a tömegszerencsétlenség áldozatainak. A dél-koreai elnök nemzeti gyászt is hirdetett, ami egészen november 5-ig tart.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!